Tükröm, tükröm, mondd meg nékem, ki lesz a legdivatosabb a világűrben?

Egyesíti a ruhakészítésben való jártasságát a Prada, illetve a rendkívül fejlett technológiai erőforrásait az űrrepüléssel foglalkozó vállalat, az Axiom Space. A feltételezhetően egyszerre divatos és funkcionális űrruha fejlesztése még 2022-ben kezdődött.

A Prada és az Axiom Space bemutatta a NASA Artemis III missziójához tervezett űrruháját, amelyben az 1972-es Apollo 17 küldetés óta először juthatnak űrhajósok a Hold felszínére. A terveket a Nemzetközi Asztronautikai Kongresszuson leplezték le Milánóban.

Az Axiom Space mérnökei szorosan együttműködtek a Prada tervező- és termékfejlesztő csapatával a nagy intenzitású holdi körülményekhez igazított egyedi védőanyagok és funkciók kidolgozásában. A ruhát például úgy építették meg, hogy legalább két órán keresztül fenntartsa a kellemes hőmérsékletet extrém hőségben, valamint a leghidegebb körülmények között is, legyen szó a Hold déli pólusáról vagy a teljesen árnyékos területekről.

Mivel a NASA Artemis III küldetése legkorábban 2026-ban fog megvalósulni, a partnerek folytatják a ruha tesztelését különböző zord körülmények között, és ennek megfelelően tökéletesítik a dizájnt. Addig is izgatottan várjuk, hogy a közelgő űrtechnológiai fejlesztések hogyan fognak begyűrűzni a divatiparba.

(Forrás: Hypebeast.com, Fotók: Prada)

divat | nasa | technológia | űrruha | űrrepülés

FOLYTASD EZZEL

A kiberbiztonság téged is érint! Mit is jelent valójában?

Így élheted meg az ünnepi hangolódást egy csodás kastély birtokán itt, a szomszédunkban

Rendeld meg a W By Roadster magazint!

Inspirál, feltölt, felszabadít – a W by Roadster magazin egy olyan univerzumba kalauzol, amiben szívesen létezünk. Magával ragadó egyéniségeket és sztorikat mutat be és kínál inspirációt a világ minden tájáról. Szofisztikált, könnyed és elegáns, akárcsak az olvasói.

Az 2024/1. szám tartalmából:
Ha nyár, akkor irány a mediterráneum: különböző alkotókon, helyeken és élményeken keresztül járjuk be a Mediterrán térség legvágyottabb helyeit. Gyönyörű enteriőröket mutatunk be a Balaton-felvidéktől Puglián át egészen Marokkóig, valamint elkalauzolunk a régió leggyönyörűbb hoteljeibe is. Izgalmas, kreatív nőkkel beszélgetünk művészetről, alkotásról és az élet művészetéről. Divatanyagunkban pedig a szabad, korlátok nélküli létezésre inspirálunk.

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom