Európa legnépszerűbb templomaiban annyi a turista, hogy a hívek imádkozni se tudnak

Legújabb cikkeinkért kövess minket a Roadster Google News oldalán is!

Európa-szerte nőtt a turisták száma az idei évben, a rohamot pedig a templomok is megérzik.

Daniel Olsen, a Brigham Young Egyetem professzora szerint a templomok a turisztikai piac egyik legnagyobb szegmensét jelentik, évente mintegy 330 millió ember látogat el vallási helyszínekre szerte a világon. A turisták és a hívők koordinálása azonban egyre nagyobb kihívást jelent.

A Times Free Press szerint Barcelona egyike azon európai városoknak, amely rekordszámú látogatót regisztrált idén, a turistaroham meghaladta a járvány előtti szintet. Éppen ezért itt már most komoly problémát jelent a turisták és a hívők templomi látogatásának összehangolása. A hosszú távú megoldás az lehet, ha a templomok elkülönítik a két csoportot úgy, hogy például istentiszteletek idején csak az imádkozni vágyók mehetnek be.

A Vatikán idén tavasszal már új gyakorlatot vezetett be a probléma megoldására.

Külön utat nyitottak azoknak, akik imádkozni vagy szentmisére mennek, így nekik nem kell beállniuk a napi körülbelül ötvenötezer turista közé, akik meg akarják nézni a Szent Péter-bazilikát.

A Santiago de Compostela székesegyház rektora, José Fernández Lago elmondta, hogy náluk is nőtt a látogatók száma. Nyilatkozatában úgy fogalmazott:

egyesek elmennek a katedrálisba, és nem veszik észre, hogy egy templomban vannak.

Ugyan a székesegyház nem szed belépési díjat, de a napi négy szentmise alatt a látogatás nem megengedett.

(Forrás: Schengenvisainfo, fotók: Getty)

túlturizmus | Bazilika | templom | turizmus

FOLYTASD EZZEL
Rendeld meg a Roadster magazin 23. számát!

Itt a tavasz, a Roadster legújabb lapszáma pedig diadalmas dübörgéssel robog be az életünkbe! A hagyományoknak megfelelően kalandok sora követi egymást a magazin színes, szélesvásznú lapjain, tele inspiráló történetekkel és még inspirálóbb karakterekkel. Mit találhatunk a 220 oldalas magazinban? Elutazunk Varsóba és Szicíliába, találkozunk a szupersztárokat fotózó Agata Serge-zsel, a gyönyörű izraeli színésznővel, Efrat Dorral, megnézzük, hogyan tiszteleg egy párizsi galéria egy magyar belsőépítész előtt, kipróbáljuk, milyen az új Mercedes és Omoda, megmutatunk négy új és lenyűgöző hotelt, végigjárjuk a Dolomitokat egy Audi A6-tal, belekóstolunk Dubai legjobb éttermeibe, és találkozunk a zseniális divattervezővel, Abodi Dórával is. És ahogy mondani szokás, ez még messze nem minden, a magazin még ezeken kívül is rengeteg színes kalandot tartogat!

Különleges csomagajánlatok itt!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom