A mesebeli romváros, amit egy oázisban alapítottak, és most sivatagi turistaparadicsom

A szaúd-arábiai Turajf települését egy oázisban alapították, hatalmi központtá vált, majd elhagyatott romváros lett. Most világörökségi helyszín, amit a külföldiek is megismerhetnek.

At-Turaif vagy magyar átírásban csak Turajf települését a 15. században alapították ad Dir’ijah-oázisban, jelenleg pedig Szaúd-Arábia fővárosa, Rijád északnyugati elővárosához tartozik. 1446-ban az akkori uralkodó, Ibn Dir hívta be a Perzsa-öböl mellől a baráti Murada-törzset, amelynek tagjai több telepet is alapítottak, a településegyüttest pedig Dir’ijah-nak nevezték el.

Hamarosan a leendő Szaúd-Arábia legfontosabb politikai és történelmi központjává vált a település.

A Hanifa-vádi nyugati oldalán lévő Turajf uralkodója a Szaud-dinasztiát és a területen később létrejövő Szaudi-államot alapító Muhammad ibn Saud volt, aki 1744-ben egyezségre lépett a keleti oldalt uraló Muhammad ibn Abd al-Wahhab sejkkel. Muhammad ibn Saud később kiterjesztette a hatalmát az arab félsziget nagyobb részére, és 1806-ban Mekkát is elfoglalta.

Dir’ijah maradt a hatalmi központ 1818-ig, amikor lerombolták a törökökkel vívott háborúban. Hosszú ideig csak az egykori főváros romjai álltak a területen, az elmúlt években viszont egyre több maradványt hoztak olyan állapotba, hogy a turisták is felkereshessék azokat.

Több palota és a teljes város romjai fennmaradtak, de a terület elsivatagosodott az ezredfordulóra, amikor az erre létrejött fejlesztési hatóság nagyszabású helyreállítási projektet indított, hogy a nagyvilág is megismerhesse a romvárost. A vályogból készült épületek a Najdi építészeti és dekorációs stílus jegyeit hordozzák, míg a terület 2010 júliusa óta UNESCO világörökségi helyszín, ahol jelenleg is régészeti feltárások zajlanak, hogy fokozatosan egy szabadtéri múzeummá fejlesszék.

Turajf vályogépületei alkalmazkodnak a sivatagi klímához; a legfontosabb közülük a négy emelet magas Szalva-palota a 19. század elejéről

, amit az első Szaúdi-dinasztia egyik legjelentősebb épületének tartanak, de kulturálisan hasonlóan jelentős a város erődrendszere, illetve a fellegvára, a muszlim vallást megreformáló vahhábita mozgalom első központja.

Ezeket az épületeket már fel is újították, ahogy a Szaad Szaúd-palotát is, a hozzátartozó vendégházzal és a fürdővel együtt.

(Fotók: GettyImages)

nagy sztori | unesco világörökség | At-Turaif | szaud-arábia | unesco | lista

FOLYTASD EZZEL

Hét dolog, amit ki kell próbálnod a legszebb horvát nemzeti parkban

Nagyvárosi kalandor a Volvótól

Rendeld meg a Roadster magazin 19. számát!

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom