Új fapados légitársaság indít járatokat Budapestre

A dél-koreai T'way fapados légitársaság a közeljövőben komoly terjeszkedésbe kezd Európában, Budapest pedig kiemelt célállomásként szerepel a terveik között - írja a dailynewshungary.com.

A T'way tavaly indította el Szöul és Frankfurt közötti járatát, amely már az első hónapokban nagy népszerűségnek örvendett. Úgy tudni, az átlagos ülőhely-foglaltság 85 százalékos volt már a kezdei időszakban is, ami kifejezetten jónak számít. Jeong Hong-Geun, a légitársaság vezérigazgatója ezen felbuzdulva nemrégiben bejelentette, hogy a jövő nyári menetrendben a frankfurti járatokat naponta kívnáják elindítani, ezzel párhuzamosan pedig bővítik járataik kínálatát Budapesttel, Prágával és Isztambullal.

A vezérigazgató úgy véli, ezek a városok egyre keresettebbek a dél-koreai utazók körében.

Nem ez az első alkalom, hogy a T'way Európát tűzi a radarjára. A társaság 2023 során Frankfurt mellett Párizst, Rómát és Barcelonát is felvette célpontjainak sorába. Az értesülések szerint 2025 nyarára a légitársaság a frankfurti járatok számát heti négyről hatra kívánja emelni, de

Párizs és Róma esetében is hasonlóan bővülések várhatóak.

A T'way nemcsak Európa területén, hanem azon túl is terjeszkedni kíván, hiszen észak-amerikai városok, például Vancouver, Los Angeles, Seattle és San Francisco is szerepelnek a jövőbeni célállomások között.

A Daily News Hungary megjegyzi, a T'way budapesti terjeszkedése nem csupán az utazási lehetőségeket bővíti, hanem fontos lépés a Dél-Koreával való gazdasági és kulturális kapcsolatok erősítésében is. A légitársaság új útvonalai hozzájárulnak a nemzetközi turizmus fellendüléséhez, valamint a régió légiközlekedési infrastruktúrájának fejlődéséhez.

(Forrás: Daily News Hungary, fotók: Getty)

új | légitársaság | budapest | fapados | repülés

FOLYTASD EZZEL

A kiberbiztonság téged is érint! Mit is jelent valójában?

Így élheted meg az ünnepi hangolódást egy csodás kastély birtokán itt, a szomszédunkban

Rendeld meg a Roadster magazin 18. számát!

Megérkezett a tél, már ki lehet csomagolni a Roadster legújabb, sorrendben 18. lapszámát. Mit találunk benne? A Costa Smeralda fedélzetén kipróbáljuk, milyen az élet egy tengerjárón Barcelona és Nápoly között. Ellátogatunk a luxusipar nagyágyúival dolgozó Edinas Paper kőbányai műhelyébe, megmutatjuk, milyen finomságokkal lehet átvészelni a hideg hónapokat, és megismerkedünk a római Palazzo Talìával is, amelyet az olasz rendezőzseni, Luca Guadagnino álmodott meg. Aktuális számunkban is rengeteg izgalmas helyszín bukkan fel: ilyen a kanadai Yukon vidék, az Amalfi-part, a Côte d’Azur-on kipróbáltuk, milyen az új Audi S5. Északabbra is elkalandoztunk: a lapszám talán legszimpatikusabb szereplője az a négy norvég fiatal, akik egy elhagyatott halfeldolgozó üzemet alakították át a skandináv ország és talán Európa legcoolabb pontjává. Ezen kívül bemutatunk öt divatbrandet, akiket érdemes követni, megvizsgáljuk, milyen volt az elmúlt száz évben a lejtők divatja és még ezen kívül is rengeteg izgalmas témánk van, de itt megállunk.

Megnézem, mert érdekel!
Instagram
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom