Így alakulnak a mindennapok az új szabályok bevezetésével Ferihegyen

Felkészült az új határátlépési szabályok végrehajtására a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér üzemeltetője.

A Budapest Airport közleményében azt írta, a Repülőtéri Rendőri Igazgatóság minden járat minden utasát a határellenőrzési pontnál okmányellenőrzésnek, illetve a Budapest Airport szerződött egészségügyi szolgáltatójának közreműködésével kötelező testhőmérséklet-mérésnek veti alá. Felhívták a figyelmet, hogy az okmányellenőrzés a szokásosnál több időt vesz igénybe, mert előtte részletesen kikérdezik az utasokat, és felveszik az adataikat is. Az üzemeltető azt kérte, hogy az utasok töltsék ki a Budapest Airport weboldalán elérhető új karanténűrlapot, és határellenőrzéskor adják át a hatóságoknak.

Azok a külföldiek, akik nem léphetnek be Magyarország területére, az erre a célra kijelölt tranzitban várakoznak elutazásukig. A tranzitban várakozó utasoknak a Budapest Airport takarót, korlátlan wifihozzáférést, illetve igény esetén arcmaszkot biztosít.

Az új szabályok érvénybe lépésével a Liszt Ferenc repülőtér folyamatosan fogad és indít járatokat, de már látható, hogy a bejelentés óta számos légitársaság törölte járatait a következő hónapra, ezért a korábbi korlátozások során tapasztalt utasforgalomra számítanak. Ez napi háromezer alatti utas lehet, míg szeptemberben általában napi ötvenezernél is több utas szokott kezelni a repülőtér.

Ez is érdekelhet:

Nem jöhetnek külföldiek szeptembertől Magyarországra

A külföldről hazatérő magyaroknak tizennégy napra kötelező karanténba vonulniuk.

(Forrás: MTI, fotók: Getty Images)

teszt | airport | covid-19 | karantén | beutazás

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom