Új úti célra repülhetünk Debrecenből

A Wizz Air elindította első közvetlen járatát Debrecenből Rómába, az új útvonalon hetente kétszer közlekednek a repülők.

Mint Király Tamás, a Debrecen International Airport Kft. ügyvezetője elmondta, kiemelt céljuk erősíteni a közép- és kelet-európai régióban betöltött szerepüket, az újabb úti célokkal pedig növelik a térség gazdasági, turisztikai erejét.

A vezető korábban úgy nyilatkozott, hogy az új járatok is hozzájárulnak az idei mintegy háromszázezres utasforgalomhoz, amely csaknem ötven százalékos bővülést jelent a tavalyi évhez képest. A Debreceni Nemzetközi Repülőtér Magyarország második legfontosabb nemzetközi repülőtere.

2022-ben a regisztrált utasok száma meghaladta a kétszázötvenezret, a 2023-ra várható utasszám pedig háromszázezer.

Iparági becslések szerint az utasforgalom 2025 körül állhat vissza a 2019-es szintre, 2030-ig pedig elérheti a másfél-kétmilliót.

A nyilvános cégadatok szerint a repülőteret üzemeltető Debrecen International Airport Kft. nettó árbevétele 2021-ben 1,8 milliárd forint, adózás utáni vesztesége 856 millió forint volt. 2022-ben a cég nettó árbevétele 2,45 milliárd forintot, adózás utáni vesztesége 1,5 milliárd forintot tett ki.

A Wizz Air jelenleg 191 Airbus A320 és A321 típusú repülőgépből álló flottát üzemeltet. A légitársaságnak 2022 decembere és 2023 novembere között 59,5 millió utasa volt.

A Wizz Air ezeket a nagyon napos úti célokat ajánlja a télre, és egy jó hírt is közölt, aminek a focirajongók örülhetnek igazán.

(Forrás: MTI, képek: Getty Images, Debrecen International Airpot/Facebook)

wizz air | repülés | új | repülő | úti cél

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Instagram
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom