Újabb hazai dizájnerek előtt nyílhat meg az út Európa felé

Lezárult a Magyar Divat & Design Ügynökség gyártásfejlesztési célú Design Lab inkubációs programjának első szakasza: a bírálóbizottság kiválasztotta azokat a gyártó-tervező párosokat, akik kimagasló kreativitásuknak és professzionalitásuknak köszönhetően támogatási keretben részesülnek. A legjobbnak ítélt hét pályázó szériaérett termékek véglegesítésére és gyártására fordíthatja a vissza nem térítendő támogatást.

A Magyar Divat & Design Ügynökség (MDDÜ) idén tavasszal először indította útjára a Design Lab inkubációs programot, amellyel a gyártók és a formatervezők közötti együttműködéseket kívánta elősegíteni. Az ügynökség olyan pályaműveket várt, melyek innovatív, ugyanakkor versenyképes dizájntermékek ötleteit vetítik elő. Az együttműködések létrejöttét a Speed Dating online networking esemény segítette, melynek köszönhetően a gyártóval vagy tervezővel nem rendelkező iparági szereplők új ismeretségekre tehettek szert.

Mind a pályázatra, mind a kapcsolatépítő rendezvényre nagy volt az érdeklődés: összesen negyvenhárom gyártó-tervező páros jelentkezett a felhívásra, jellemzően a bútoripar területéről, de neveztek háztartási kerámia, villamos világítóeszköz, beton-, gipsz- és cementtermék, valamint textíliák gyártására is. A pályázatokat egy bírálóbizottság értékelte, melyben olyan szaktekintélyek kaptak helyet, mint Hosszú Gergő Red Dot díjas formatervező, a Co&Co Designcommunication ügyvezetője; Majcher Barbara, a Magyar Formatervezési Tanács főtanácsosa; Mascher Róbert, a Fiatal Iparművészek Stúdiója Egyesület elnöke, valamint Wilheim Gábor, a Magyar Bútor- és Faipari Szövetség elnöke. Ötödik bíraként jelen volt még Jean-Paul Bath, a Design Lab ötletét inspiráló, negyvenegy éves szakmai múltra visszatekintő francia dizájnintézet, a Valorisation de l'Innovation dans l'Ameublement (VIA) elnöke is, aki a pályaművek vizuális dokumentációját véleményezte.

A bírálóbizottság szakmai döntése értelmében hét gyártó-tervező pár kaphatott támogatási keretet új bútor, lámpa és egyéb bútoripari termék megvalósításához, köztük – az Árkossy Bútor és Horváth Máté, a Micro-Licht Világítástechnikai Stúdió Kft. és Leits Miklós, a Rotte Kft. és Kele Sára, a Balaton Bútor Kft. és Lakos Dániel, a Tilia 2002 Bt. és Ulmann István, a Varkoly Fiai Bútoripai Kft. és Horváth Máté, Úri Lux Kereskedelmi és Szolgáltató Kft, valamint Kertész Attila és Simonfalvi Bence duója. A kiválasztott kooperációk innovatívak és exportképesek, és a szakmai megvalósíthatóság, a vizuális megjelenítés vagy a sorozatgyárthatóság szempontjából is a mezőny élén járnak.

Lakos Dániel

"A Design Lab kialakítását megelőző szakértői kerekasztal-beszélgetés során az iparági képviselők kiemelték, nagy igény van olyan projektalapú kooperációkra, amelyekben a gyártók professzionalizmusa és a tervezők kreativitása versenyképes termékek formájában ölt testet. Az ágazati visszajelzéseket vettük figyelembe a program kidolgozásakor, mely a sikeres együttműködések előmozdítása mellett, a gyártói háttér erősítésére, valamint az ágazat exportjának ösztönzésére is hatással kíván lenni. A beérkező pályázatok nagy száma és a kiválasztott gyártó-tervező párosok kreatív prototípusfejlesztési tervei visszatükrözik, hogy a versenyképesség kulcsa az együttműködésekben és összefogásokban rejlik, melyek még inkább felértékelődtek a világjárvány által előidézett gazdasági helyzetben" – mondta Bata-Jakab Zsófia, az MDDÜ vezetője.

A kiválasztott projekttervekben bemutatott termékek legyártására hat hónap áll a csapatok rendelkezésére. A Magyar Divat & Design Ügynökség gyárlátogatásokon keresztül kíséri figyelemmel a megvalósításhoz vezető lépéseket. A program végeztével az elkészült dizájntárgyakat az ügynökség előreláthatóan egy kiállítás keretében mutatja be a szakma és a nagyközönség számára.

MDDÜ | dizájn | designlab

FOLYTASD EZZEL

Hét dolog, amit ki kell próbálnod a legszebb horvát nemzeti parkban

Nagyvárosi kalandor a Volvótól

Rendeld meg a Roadster magazin 19. számát!

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Nagyvárosi kalandor a Volvótól
Hirdetés
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom