Újabb majomhimlős eseteket regisztráltak Magyarországon

Az első majomhimlős esetet a múlt héten regisztrálták az országban, most pedig újabb fertőzötteket azonosítottak a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) szakemberei.

Egy 35 éves, Budapesten élő és egy 24 éves Pest megyei férfinél fedezték fel a majomhimlő jeleit. A fertőzöttek enyhe tünetekkel az otthonukban tartózkodnak, elkülönítve tájékoztatta az NNK az MTI-t.

Az illetékes hatóság megkezdte a járványügyi vizsgálatokat és a kontaktkutatást.

Eközben az NNK arra kéri a lakosságot, hogy aki majomhimlő-gyanús tüneteket észlel magán, mielőbb forduljon orvoshoz.

Az országos tisztifőorvos korábban elmondta: a majomhimlő egy zoonózis-fertőzés, mely elsősorban állatról emberre terjed, emberek között nem adható át könnyen, csak szoros kontaktussal.

A kezdeti szakaszban rossz közérzettel, fejfájással, izomfájdalommal, nyirokcsomó-duzzanattal, majd megjelennek a kiütések, hólyagok elsősorban az arcon, kézfejen és tenyéren, majd az egész testen.

Az amerikai egészségügyi hatóság már figyelmeztetést is kiadott a majomhimlővel kapcsolatos óvintézkedésekről.

(Forrás: MTI, képek: Unsplash)

újabb eset | terjedés | tünetek | magyarország | fertőzés

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom