Merész, már-már sci-fibe hajló tervvel állt elő egy Angliában élő repülőgépmérnök.
Szerinte ugyanis a World Trade Center ikertornyainak szellemiségét Chicagóban kellene újjáépíteni, méghozzá adatközpontokkal, kutatólaborokkal és extrém védelmi rendszerekkel felszerelve. A 2050-re időzített projekt egyszerre lenne emlékmű, technológiai vízió és provokatív urbanisztikai állásfoglalás.
A New York-i Világkereskedelmi Központ ikertornyai ma elsősorban a 2001. szeptember 11-i terrortámadások miatt élnek az emlékezetünkben, pedig eredetileg már a felhúzásukkor is komoly vitákat kavartak. Az 1973-ban elkészült épületek sokak szerint radikálisan átalakították Manhattan látképét, és építészeti szempontból sem számítottak egyöntetűen ünnepelt alkotásnak.
Most egy szokatlan ötlet kapcsán újra előkerültek, csak nem New Yorkban születnének újjá, hanem Chicagóban.
A terv mögött az angliai Hatfieldben élő repülőgépmérnök, Raphael Chryslar áll, aki meglehetősen sokféle szerepben határozza meg magát: egyszerre író, fotós, vállalkozó, feltörekvő építész és űrhajós is. Az azonban egyértelmű, hogy az eredeti World Trade Center iránt személyes kötődést érez, amit az is jelez, hogy a karjára tetováltatta az egykori ikertornyokat.
Az elképzelés World Tech Center néven fut, és nem csupán két torony újragondolásáról szól. Chryslar egy 35 hektáros belvárosi chicagói campusban gondolkodik, amely összesen kilenc épületből állna. A központi elemet persze a 21. századra szabott új ikertornyok adnák,
amelyeket a koncepció szerint jelentősen biztonságosabbra terveznének elődeihez képest.
A tervek alapján a szerkezet központi magja egy méter vastag, masszív betonból készülne, a teherhordó elemek között pedig tűzálló acél I-gerendák kapnának helyet. A tornyokba egyenként ezer tonna vízzel töltött hangolt tömegcsillapítók kerülnének, emellett habbal oltó tűzvédelmi rendszer, túlnyomásos lépcsőházak, külön tűzoltóegység és egy tűzoltó drónok számára kialakított indítóállás is része lenne a pakknak.
A leginkább futurisztikus elem mégis az úgynevezett "légi fenyegetés-érzékelő és semlegesítő rendszer". Chryslar leírása szerint ez radarokat, rádiós és kommunikációs érzékelőket használna, és végső esetben akár föld-levegő rakétákat vagy több megawattos lézeralapú védelmi rendszert is bevethetne.
Ez az a pont, ahol a projekt végképp kilép a hagyományos ingatlanfejlesztések világából, és inkább egy technológiai-utópisztikus víziónak tűnik.
A funkciók is ezt erősítik, mert Chryslar nem klasszikus irodaházakat képzel el, hanem hatalmas STEM-központokat. Az északi torony a technológiára koncentrálna: számítástechnikai laborok, adatközpontok, előadóterek és fejlesztői terek költöznének bele, a szoftvermérnököktől kezdve a videojáték-fejlesztőkig széles körű szakmai közönséget célozna meg. A déli torony ezzel párhuzamosan tudományos központként működne, laboratóriumokkal, egyetemi irodákkal, valamint kutatás-fejlesztési szobákkal.
A campus azonban ennél is nagyobb léptékben gondolkodik.
A teljes projekt része lenne ugyanis egy fizikai és mérnöki megalétesítmény, egy kémiai és biológiai tudományokra fókuszáló laborépület tetőtéri lakosztályokkal, egy előadó-művészeti központ, egy monumentális átrium, egy tízemeletes NASA-műhely, egy nagy, négycsillagos szálloda, valamint egy hatalmas föld alatti bevásárlóközpont is.
Utóbbi dizájnját állítólag a 2001: Űrodüsszeia című film inspirálná, ami jól mutatja, mennyire erősen épít a koncepció a jövőváros-esztétikára.
Hogy ebből a grandiózus tervből végül mi valósulhat meg, egyelőre erősen kérdéses. Chryslar egy nyolclépcsős, hosszú távú stratégiáról beszél, amelynek végpontja egy 2050-es megnyitó lenne. A Futurism beszámolója szerint a kezdeményezés jelenleg a második fázisban jár: közösségi visszajelzéseket gyűjtenek, és egy afféle támogató koalíció felépítésén dolgoznak, mielőtt hivatalos keretet adnának az ügynek.
(Forrás: Futurism, fotók: Getty Images, illusztrációk)
tervek | projekt | chicago | amerika | world trade center | new york
Amikor a Városliget a nappalidig ér – Élet a Dürer Park zöld ligetében
A tavaszi stílus kulcsa: jól megválasztott ékszerek
Sose felejtsd otthon, ha utazol: ez a zsebtolmács lehet a legjobb barátod egy idegen országban
Roncsok, barlangok és 2700 éves kincsek: ezért őrül meg a búvárvilág Máltáért
Családi ház a Zobor-hegy lábánál, verhetetlen kilátással
Így néz ki Amerika kapitány frissen eladósorba került otthona
Itt a tavasz, a Roadster legújabb lapszáma pedig diadalmas dübörgéssel robog be az életünkbe! A hagyományoknak megfelelően kalandok sora követi egymást a magazin színes, szélesvásznú lapjain, tele inspiráló történetekkel és még inspirálóbb karakterekkel. Mit találhatunk a 220 oldalas magazinban? Elutazunk Varsóba és Szicíliába, találkozunk a szupersztárokat fotózó Agata Serge-zsel, a gyönyörű izraeli színésznővel, Efrat Dorral, megnézzük, hogyan tiszteleg egy párizsi galéria egy magyar belsőépítész előtt, kipróbáljuk, milyen az új Mercedes és Omoda, megmutatunk négy új és lenyűgöző hotelt, végigjárjuk a Dolomitokat egy Audi A6-tal, belekóstolunk Dubai legjobb éttermeibe, és találkozunk a zseniális divattervezővel, Abodi Dórával is. És ahogy mondani szokás, ez még messze nem minden, a magazin még ezeken kívül is rengeteg színes kalandot tartogat!
Különleges csomagajánlatok itt!

