Mozgalmas októbere lesz a Wizz Airnek: öt járatot indít újra a légitársaság

Angliába mindennap indul gép. 

Újraindít járatokat Budapestről a londoni Gatwick repülőtérre, Oslóba és Odesszába, Debrecenből pedig Tel-Avivba és Moszkvába a Wizz Air – közölte a légitársaság.

Az Izraelbe induló gép október 6-tól, a többi október 31-től repül hetente többször is, a londoni a hét minden napján. A beutazási feltételek a járatok indításáig változhatnak, ezért azt kérik az utasoktól, hogy tájékozódjanak a célország konzuli honlapján.

A Wizz Air járatain továbbra is kell maszkot viselni.

A Wizz Air az idén már több útvonalbővítést jelentett be. Januárban elindult Abu-Dzabiba az első járatuk, majd február elején Szarajevóban, március elején pedig Palermóban nyitottak új bázist. Májusban közölték, hogy Rómából harminckét új útvonalon tizenkilenc célországba indítanak új járatokat. A debreceni bázis megnyitását két héttel később jelentették be, majd arról adtak hírt, hogy Nagy-Britanniában belföldi járatokat fognak közlekedtetni.

A Wizz Air tavaly veszteséggel zárt a járvány miatt, de már az év elején számítottak a nyári fellendülésre. A cég februári előrejelzése szerint kapacitásai kihasználtsága az idén meghaladhatja a tavalyi nyolcvan százalékát.

(Forrás: MTI, fotók: Wizz Air, Getty Images, Pixabay)

légitársaság | utazás | repülés | wizz air | őj

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Instagram
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom