Elképesztő összegekkel segítjük így ugyanis közvetlenül és azonnal az ukrajnaiakat.
Március másodikán kezdődött egy hihetetlenül szép közösségi médiás kampány az ukrajnaiak megsegítésére. A kampány lényege, hogy az Airbnb szállásközvetítő cégen keresztül foglalnak az emberek szállást Ukrajnába – úgy, hogy ugyebár a jelenlegi helyzet miatt nem mennek el az adott lakásba és jelzik is a foglaláskor a szállásadónak, hogy szolidaritásból foglaltak, nem fognak jönni.
A foglalásokkal átutalt összegek viszont közvetlenül az ukrajnai lakás- és háztulajdonosokhoz utalódnak, így azonnali anyagi támogatást biztosítanak a háború sújtotta ország állampolgárainak.
A kampány annyira sikeres, hogy jelenleg két nap alatt Amerikából 34 ezer éjszakát foglaltak le emberek Ukrajnában, az Egyesült Királyságból nyolcezret, Kanadából pedig háromezret az Airbnb pénteken megjelentetett adatai szerint.
Ezzel eddig közel kétmillió dollár, azaz több mint hétszázmillió forinttal segítették az ukrajnai szállásadókat.
(Fotók: Unsplash, forrás: Wall Street Journal)
ukrajna | kampány | támogatás | szállás | ukránIstenekkel és hősökkel léphetünk be egy különleges univerzumba júniusban Budapesten
A rövid távú bérbeadás tilalmának nevezik az új törvényt, pert indít az Airbnb

Itt a nyár, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 12. száma. Mit találunk benne? Mutatunk pár remek helyet Sydneyben, egy helyi segítségével felfedezzük Torinót, kipróbáljuk milyen az egyik legújabb bringás trend, a gravelezés, és leteszteljük a Mazda CX 60-asát. Leülünk beszélgetni a Lissoni vezető építészével, bejárjuk az újjászületés előtt álló Gellértet, kifaggatunk egy portugál borászt, Daniel Niepoortot, és leültetünk egy asztalhoz öt izgalmas egyéniséget. Interjúzunk Alessanadro Gaultieri parfümkészítővel, akit a szakma legveszélyesebb orrának tartanak, ukulelézett nekünk Wolfgang Puck egyik közeli munkatársa, Tetsu Yahagi, és bejárjuk Ahn Tuan és társai legújabb, frissen megnyitott budapesti éttermeit. Kiderítjük, képes lehet-e a ChatGPT megírni a következő bestsellert, megnézünk közelről öt lélegzetelállító hotelt, és bemutatjuk a skandináv dizájn állócsillagait is. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.
Megnézem, mert érdekel!