A légi közlekedés világában időről időre felbukkannak meghökkentő ötletek, amelyek egyesek szerint soha nem válhatnak valóra. Ilyen volt a kétszintes repülőgép-ülések koncepciója is, ami most nagyon is valósággá válhat.
A Chaise Longue nevű startup a közelmúltban bejelentette, hogy a világ egyik legnagyobb repülőgépgyártójával, az Airbusszal a kétszintes ülésrendszer „kezdeti fázisú koncepcióit” vizsgálják. Az ötlet lényege, hogy az utastér felső csomagtartó rekeszeit eltávolítanák, így két szinten helyezhetnék el az üléseket.
Az utasok választhatnának, hogy a felső vagy az alsó szintre foglalnak helyet.
Az alsó sor meglehetősen szűkös lenne, az oda jegyet váltókat extra lábtérrel kompenzálnák, míg a felső szinten az ülések nagyobb dönthetőségét és plusz mozgásteret ígérnék.
Ha az ötlet meg is valósul, a kétszintes rendszer nem fogja teljesen kiváltani a hagyományos üléseket, hanem egy alternatív lehetőséget kínálna az utasok számára. Az elképzelés szerint a kétszintes ülések az utastér középső szakaszában kapnának helyet, két hagyományos üléssor között.
A koncepció heves vitát váltott ki az utazók körében, sokak szerint az ötlet nem az utasok kényelmét szolgálja, hanem azt, hogy
a légitársaságok még nagyobb profitra tegyenek szert.
Bár egyelőre messze vagyunk attól, hogy a kétszintes ülések megjelenjenek a kereskedelmi járatokon, a szakértők szerint az Airbus támogatása valós lehetőséget teremt arra, hogy ez az innováció egyszer ténylegesen repülőgépek fedélzetére kerülhessen.
(Forrás: CNN, fotók: Chaise Longue)
ülés | repülés | airbus | fedélzet | ötlet | repülő
Merész kampánnyal robban be a Reebok új kollekciója
A modern luxus nyomában a Range Roverrel

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!
Megnézem, mert érdekel!