Amíg Ukrajnára figyeltünk, fontos utazási változások történtek

Három ország is arra jutott, hogy már nincs értelme az utazási korlátozásoknak.

Izland, Norvégia és Szlovénia is úgy döntött, hogy felold minden Coviddal kapcsolatos belépési korlátozást, miután értékelte a járványhelyzetet és arra a következtetésre jutott, hogy az utazási tilalmak már nem játszanak jelentős szerepet a vírus terjedésének megakadályozásában.

Az izlandi hatóságok még a múlt hónapban jelentették be, hogy eltörlik a határon addig érvényben lévő, koronavírussal kapcsolatos előírásokat, miközben arra is felhívták a figyelmet, hogy a vízumkövetelmények nem változtak.

Az ország emellett feloldott minden belföldi járványkorlátozást is.

Norvégiában február 12. óta nincs szükség tesztre, regisztrációra, és karanténba sem kell vonulniuk a belépőknek, emellett a többi Covid-szabályt, így a maszkviselés és a távolságtartás szabályát is eltörölték.

Szintén megszüntette az utazókra és hétköznapokra vonatkozó korlátozásokat is Szlovénia, ahol a belépéshez már nincs szükség az oltottságot, gyógyulást, vagy negatív teszteredményt bizonyító dokumentumra.

És hogy miért érdemes ebbe a szomszédos országba utaznod? Mutatunk kilenc jó okot.

(Forrás: schengenvisainfo.com, képek: Unsplash)

izland | járványügyi korlátozások | járvány | beutazás | szlovénia

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom