Így tartanak nyitva a nagyobb üzletek december 24-és a két ünnep között

A nagy élelmiszerláncok többsége nyitva tartja üzleteit december 24-én, a boltok általában 12 óráig várják a vásárlókat, de lehetnek eltérések, ezt követően 27-én nyitnak a boltjaik, amelyek az ünnepi rend szerint 31-én többnyire 14-16 óráig állnak majd a vásárlók rendelkezésére.

Az Auchan december 24-én 12 óráig várja a vásárlókat, az áruházlánc tapasztalatai szerint a vevőknek biztonságot jelent, hogy szükség esetén még az utolsó pillanatban is tudnak vásárolni, igény van ilyenkor is a friss termékekre.

Tudatták azt is, december 27. és 30. között a szokásos nyitvatartási időben működnek az üzleteik, december 31-én 16 óráig lesznek nyitva.

A Penny üzletei december 24-én országszerte 12 óráig tartanak nyitva, december 19-én, 20-án, 21-én és 23-án meghosszabbított nyitva tartással működnek, 21 órakor zárnak. Az üzleteiknél december 22-én a szokásos vasárnapi nyitva tartás lesz érvényben, akárcsak december 27. és 30. között, míg december 31-én 14 óráig tartanak nyitva.

A vásárlói igényeket figyelembe véve a Spar és az Interspar áruházak többsége december 24-én 12 óráig tart nyitva, de néhány, bevásárlóközpontban üzemelő áruház esetében előfordulhatnak eltérések - közölte a cég az MTI-vel. December 20. és 23. között az Interspar hipermarketek 6-tól 22 óráig lesznek nyitva, de lehetnek kivételek a bevásárlóközpontokban működő üzletek esetében.

Egyes Spar szupermarketek december 21-én és 22-én meghosszabbított nyitva tartással várják a vásárlókat.

A két ünnep között a szokásos nyitva tartás szerint üzemelnek a boltok, december 31-én a szupermarketek legalább 14 óráig lesznek nyitva, az Interspar hipermarketek többsége 16 óráig lesz elérhető.

A Tesco áruházaiban is 12 óráig lehet vásárolni december 24-én, az elmúlt évek tapasztalatai alapján a vevők igénylik az "utolsó pillanatos" bevásárlás lehetőségét - közölték. Az ünnepi időszak többi napján a megszokott nyitvatartási időben várják vásárlókat. December 31-én a Tesco áruházak egységesen 18 órakor zárnak.

Az Aldi azt közölte, áruházai december 24-én 12 óráig lesznek nyitva, figyelembe véve a vásárlók igényeit és a vállalat munkatársainak érdekeit is. December 31-én 16 óráig tartanak nyitva az Aldi üzletei.

A Lidl idén sem nyitja ki üzleteit december 24-én, a vállalat célja, hogy minden munkavállalója nyugodtan készülhessen, és szerettei körében tölthesse az ünnepet. December 23-án ugyanakkor meghosszabbított nyitva tartással várják a vásárlókat országszerte. A két ünnep közötti időszakban a Lidl üzletei a megszokott nyitva tartással működnek, december 31-én 16 óráig tartanak nyitva.

(Forrás: MTI, fotók: Getty Images)

karácsony | nyitva tartás | nagy üzletek | ünnep | december 24

FOLYTASD EZZEL

A kiberbiztonság téged is érint! Mit is jelent valójában?

Így élheted meg az ünnepi hangolódást egy csodás kastély birtokán itt, a szomszédunkban

Rendeld meg a Roadster magazin 18. számát!

Megérkezett a tél, már ki lehet csomagolni a Roadster legújabb, sorrendben 18. lapszámát. Mit találunk benne? A Costa Smeralda fedélzetén kipróbáljuk, milyen az élet egy tengerjárón Barcelona és Nápoly között. Ellátogatunk a luxusipar nagyágyúival dolgozó Edinas Paper kőbányai műhelyébe, megmutatjuk, milyen finomságokkal lehet átvészelni a hideg hónapokat, és megismerkedünk a római Palazzo Talìával is, amelyet az olasz rendezőzseni, Luca Guadagnino álmodott meg. Aktuális számunkban is rengeteg izgalmas helyszín bukkan fel: ilyen a kanadai Yukon vidék, az Amalfi-part, a Côte d’Azur-on kipróbáltuk, milyen az új Audi S5. Északabbra is elkalandoztunk: a lapszám talán legszimpatikusabb szereplője az a négy norvég fiatal, akik egy elhagyatott halfeldolgozó üzemet alakították át a skandináv ország és talán Európa legcoolabb pontjává. Ezen kívül bemutatunk öt divatbrandet, akiket érdemes követni, megvizsgáljuk, milyen volt az elmúlt száz évben a lejtők divatja és még ezen kívül is rengeteg izgalmas témánk van, de itt megállunk.

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom