Vági Bence, a Recirquel Újcirkusz Társulat alapítója: „Ezt csak szívvel lehet, az egész erről szól”

A Recirquel My Land című produkcióját az Edinburgh Festival Fringe keretében mutatták be, ahol a kritikusok több ezer előadás közül a legjobbnak ítélték. Vági Bencével, a Recirquel Újcirkusz Társulat alapítójával többek a My Land sikeréről, a kezdetekről és az Újcirkusz Társulat további terveiről beszélgettünk.

– Több interjújában elmondta, hogy nem cirkuszt csinálnak, hanem színházat, cirkuszi fókusszal.  De hogy került kapcsolatba a cirkusszal?

– A cirkusz egy igazi gyermekkori szerelem. Nagymamámmal rendszeresen jártunk a Fővárosi Nagycirkuszba, ahol teljesen elvarázsolt az artisták bátorsága, ereje. A szememben ők igazi szuperhősök voltak, és azok mind a mai napig. Táncoltam, koreográfusnak és rendezőnek tanultam, rajongtam a zenés és a prózai színházért is, de a cirkusz is mindig ott volt a lelkemben. Adta magát, hogy amikor elérkezett az ideje, boldogan léptem az újcirkusz irányába.

(Fotó: Hirling Bálint)

– Honnan jött a társulat neve?

– Legelőször, a mai társulat akkor még jórészt kiskorú artista tagjaival a Szigeten léptünk fel. Akkor még egyszeri alkalomnak gondoltuk, szinte gondolkodás nélkül neveztük el a produkciót Recirquelnek, azaz a cirkusz újragondolásának, újra értelmezésének. Sikerünk volt, szinte egyik napról a másikra kiderült, marad a társulat, és így maradt a név is.

– Miben más a Recirquel, miben hozott újat? Ez a „valami új” a társulat sikerének a kulcsa is?

– Társulatunk a cirkuszművészet egy új irányát hozta létre. Mindig elmesélem, hogy én a tánc világából érkeztem az újcirkusz porondjára, ahol az első pillanattól kezdve természetes volt az eredeti művészeti ágam eszközrendszerének is az alkalmazása. Mára ez az alkotói munka alapjává vált, és létrejött a cirque danse: az új előadóművészeti műfaj, mely a klasszikus és a kortárs táncot ötvözi a cirkuszművészettel, de nem fél a színészettől, a történetmeséléstől, az összetett gondolatok és érzelmek megfogalmazásától sem. A Non Solus volt ennek az új műfajnak az első gyermeke, a My Land pedig már az igazán kiforrott megjelenítése.

(Fotó: Pozsonyi Roland)

– A Recirquel My Land című produkcióját az Edinburgh Festival Fringe keretében mutatták be, ahol a kritikusok több ezer produkció közül a legjobbnak ítélték. Hogy élték/élik meg a sikereket?

– Ilyen óriási sikerre nem voltunk felkészülve. De az alkotási folyamatban az ember nem is gondolkodik ezen, amikor pedig közeledik a premier, erősödik a hit, hogy sikerült valami értékeset létrehoznunk. Természetesen fontos a közönség reakciója, fontos a fogadtatás, fontos a szakma és a kritika is, de igazából azért, mert az is egy visszaigazolása az értéknek. Annak, hogy sikerült valamit elmondanunk, átadnunk, ami hatással van a világra, az emberekre. Ugyanakkor a siker teher is. Egyik oldalról ott van, az önmagunkkal szembeni egyre nagyobb elvárás, másik oldalról pedig még fontosabb, hogy felelősségteljesen alkossunk, szóljunk az emberekhez. Valóban fontos témákat érintsünk, valódi érzelmeket adjunk át.

Ezt csak szívvel lehet. Ez az egész erről szól. A professzionalizmus, a magas színvonal, a kitartó munka, alávetések, amik semmit nem érnek a szív nélkül. A közönség ezt pontosan érzi, és a sikerrel jutalmazza az igaz érzelmeket, az igaz tartalmat.

– A My Land unikális többek között azért, mert kizárólag külföldi, ukrán vendégművészek szerepelnek benne – de ebben mennyire van benne ön és a magyar identitása?

– A My Land, miközben a hét ukrán artistaművész személyes történeteiben gyökeredzik, univerzális mondanivalóval bír. Az anyaföldről, az otthonról szól, arról, hogyan viszonyulunk hozzá, hogy hagyjuk el, miközben táplálkozunk belőle, hogy térünk újra meg újra vissza hozzá. Az artisták történeteit kiegészítették az én történeteim és érzelmi kötődésem az otthonomhoz, az édesanyámhoz, a szülőföldemhez, mígnem az alkotófolyamat során mindez egyetlen gondolatfolyammá érett össze.

(Fotó: Palyi Zsófia)

– Miért döntött amellett, hogy egy egész előadást alapoz a művészek belső világára?

– Számomra mindig a művész belső világa is az előadás alapja. A döntés sokkal inkább az volt, hogy a személyes történeteiket hallgatom meg, és abból indulok ki. Úgy íródott meg a produkció, hogy abban a konkrét történeteik, és nyilvánvalóan az azokhoz való viszonyulásuk, a megélt érzelmek voltak az alap.

– Hogy kezdték el a közös munkát? Hogy készültek a produkcióra?

– A 2017-es FINA záróprodukcióját rendeztem 2017-ben, ahol több mint kétszázötven artistával és táncossal dolgoztam együtt, akik között ukrán cirkuszművészek is voltak. Ott ismerkedtem meg Andrii Spatarral (handstand), akinek kivételes tehetsége megihletett. Sokat mesélt moldáviai gyermekkoráról, földműves szüleiről, és arról, hogy kisgyermekként el kellett hagynia otthonát, mert csak így tudott tanulni és artistává válni. Egyértelműen többről volt szó, mint egy fantasztikus fizikai adottságokkal és világszínvonalú szakmai tudással rendelkező fiatalemberről. Ezután felgyorsultak az események, Kijevben szerveztünk szereplőválogatást, ahol videók készültek a kiválasztott artistákról, melyekben életükről, származásukról, álmaikról, céljaikról meséltek. Arról, hogy honnan jöttek és hová vágynak. A szülőföld mitikus történetei voltak ezek.

(Fotó: Mészáros Csaba)

– Miről szól tulajdonképpen a produkció?

– A My Land ember és anyaföld örök összetartozásáról szól. A színpadra lépő művészek egyéni történetei és az, ahogyan a mozgáson keresztül elmesélik érzelmeiket, adják a keretet, miközben univerzálissá válnak történeteik, és a zenével, a látvánnyal egy másik szintre emelkedve az emberiség legősibb mítoszait hozzák be az illúziókkal kitágított színpadi térbe.

– A magyar artisták hogyan viszonyultak ahhoz, hogy ők nincsenek a színpadon?

– A magyar artisták a kreatív csapatban dolgoztak velünk, alkotótársként vettek részt a produkció létrejöttében.

– Mi a következő nagy lépése a társulatnak?

– A jövő évben is rengeteget turnézunk, a My Land-nek például bő egy hónapos holland turnéja lesz, majd hatvan előadásos francia turnéja, hogy csak a legnagyobbakat említsem. De az év legnagyobb kihívása az új produkciónk, melyet magunk között légi balettnek hívunk, és a cirque danse irány folytatásaként a Müpa Fesztivál Színházában mutatunk be.

(Fotó: Pályi Zsófia)

A cikk elkészítésében együttműködő partnerünk volt a Müpa.

vági bence | nagy sztori | recirquel | my land | interjú

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom