Idén már most úgy tűnik, rekordszámú látogató érkezik Velencébe, a helyiek pedig ennek nagyon nem örülnek. A velencei lakosok azt akarják, hogy városi tisztségviselőik tegyenek meg még többet azért, hogy korlátozzák a turistaáradatot.
Idén várhatóan rekordmagasságot ér el a Velencébe látogató turisták mértéke, miközben az ott élők száma folyamatosan csökken. Úgy tudni, három évszázad után először esett ötvenezer fő alá az állandó lakosok száma. Egy friss jelentés szerint pedig tavaly szeptemberben fordult elő először az, hogy
a szállodákban és az Airbnb-kben többen fordultak meg, mint ahányan a lagúnavárosban élnek.
Velence régóta érintett a tömegturizmusban, most azonban egy fordulópont következett be. Azok a vállalkozások, amelyek egykor az ott élőket szolgálták ki, bezártak, helyükön pedig szuvenírboltok és éttermek nyitottak. A túlturizmus ellen azonban a velenceiek egyre inkább elkezdik felvenni a harcot és
sorra fogalmazzák meg követeléseiket a tarthatatlan helyzet megállítása érdekében.
A városvezetés többek között megtiltotta, hogy a nagy tengerjáró hajók túl közel menjenek a központi szigetekhez, ennek ellenére a nagyobb hajók és a magánjachtok továbbra is szabadon járhatnak, amivel a helyiek szerint károsítják a várost. Szintén egy friss döntés értelmében jövőre öteurós díjat kell fizetniük a látogatóknak, ha csúcsszezonban érkeznek a városba.
A helyiek azonban úgy gondolják, hogy ez nem elég, csak egy sebtapasznak találják, ami a problémát nem oldja meg. Sokan olyan intézkedéseket szeretnének életbe léptetni, hogy szabják meg az Airbnb-k felső határát, korlátozzák az új szállodák építését és ösztönözzék azt, hogy az ingatlantulajdonosok velenceieknek adják bérbe lakásaikat a turisták helyett.
(Forrás: RobbReport, fotó: Getty)
velence | túlturizmus | tömegturizmus
Egy jó tervhez is kellhet több perspektíva
–
Sulciová Silvia interjú
Skót nyár a ködös budapesti belvárosban – Ilyen a 2023-as év whiskyje

Megérkezett a tél, már ki lehet csomagolni a Roadster legújabb, sorrendben 18. lapszámát. Mit találunk benne? A Costa Smeralda fedélzetén kipróbáljuk, milyen az élet egy tengerjárón Barcelona és Nápoly között. Ellátogatunk a luxusipar nagyágyúival dolgozó Edinas Paper kőbányai műhelyébe, megmutatjuk, milyen finomságokkal lehet átvészelni a hideg hónapokat, és megismerkedünk a római Palazzo Talìával is, amelyet az olasz rendezőzseni, Luca Guadagnino álmodott meg. Aktuális számunkban is rengeteg izgalmas helyszín bukkan fel: ilyen a kanadai Yukon vidék, az Amalfi-part, a Côte d’Azur-on kipróbáltuk, milyen az új Audi S5. Északabbra is elkalandoztunk: a lapszám talán legszimpatikusabb szereplője az a négy norvég fiatal, akik egy elhagyatott halfeldolgozó üzemet alakították át a skandináv ország és talán Európa legcoolabb pontjává. Ezen kívül bemutatunk öt divatbrandet, akiket érdemes követni, megvizsgáljuk, milyen volt az elmúlt száz évben a lejtők divatja és még ezen kívül is rengeteg izgalmas témánk van, de itt megállunk.
Megnézem, mert érdekel!