Close
Velencében még a vaporettókon is oltani fognak, és nagyon várják a magyar turistákat

Velencében még a vaporettókon is oltani fognak, és nagyon várják a magyar turistákat

Bármilyen előírás nélkül mehetnek a magyarok nyaralni, mondta Veneto tartomány kormányzója. 

Az oltási igazolással rendelkező magyarok bármilyen más előírás nélkül nyaralhatnak a venetói tengerpartokon, de teljes biztonságban fogadják a még oltás nélküli turistákat is.

Még a velencei vaporettókon is oltani fogunk

– hangoztatta Luca Zaia, az északkelet-olaszországi Veneto tartomány kormányzója a hétfői sajtótájékoztatóján az MTI-nek.

Luca Zaia elmondta, hogy

a Venetóban élő és dolgozó magyarok az egyik legjobban integrált közösséget képviselik a majdnem ötmillió lelket számláló tartományban.

Hozzátette: nyáron a magyar turisták visszatértét várják, hiszen állandó vendégeknek számítanak, és nemcsak a venetói tengerpartokon, hanem a hegyekben is.

“Nem engedhetjük meg magunknak, hogy lemondjunk a nyári szezonról

– hangoztatta Zaia. – A magyarok nyugodtan foglaljanak szálláshelyet, tervezzék az idén is a nyarat Venetóban, mivel akármilyen védőoltásban részesültek,

az oltási igazolással rendelkezők bármilyen más előírás nélkül jöhetnek hozzánk, erre személyes garanciát vállalok.”

Hangsúlyozta, hogy oltás nélkül is “teljes biztonságban” nyaralhatnak, mivel a tartomány nagy tempóban végzi a koronavírus elleni oltást, az idegenforgalmi dolgozókat az elsők között oltják be, és “mire megkezdődik a turistaszezon, már a velencei vaporetto-komphajókon is oltási állomásokat működtetünk majd” – közölte Luca Zaia.

Egészen április végéig az Európai Unió tagállamaiból érkezőknek vagy oltási igazolást, vagy negatív PCR-tesztet kell felmutatniuk, utóbbi esetében ötnapos karantén is kötelező. Májustól a szabályok változhatnak. Luca Zaia hangsúlyozta, hogy Itáliában az ország északkeleti részén fekvő régió fogadja a legtöbb látogatót,

és ez a vidék nemzetközi szinten is idegenforgalmi nagyhatalomnak számít.

Adatai szerint 2019-ben 71 millió turista érkezett Venetóba, és hatvannyolc százalékuk külföldi volt, többségükben németek, osztrákok, hollandok, svájciak, de a térség kiemelt célállomásnak számított a brit, amerikai, orosz és kínai turisták körében is.

A tartományt 2010 óta irányító Luca Zaia hangsúlyozta, hogy Veneto nem csupán Velence városát jelenti. Kiemelte, hogy a népszerű

Jesolo, Bibbione, Caorle a leglátogatottabb olasz strandok között szerepel, a Dolomitok télen és nyáron egyaránt turistacsalogató.

Megemlítette, hogy a Garda-tó és környéke szintén kiemelt üdülőhelynek számít, a régió híres borturizmusával együtt. Az olasz szigetek, közöttük a kisebb Lampedusa, Capri, valamint a nagyobb Szicília és Szardínia is lakosságuk teljes átoltását szorgalmazzák a nyári szezon megnyitása előtt. Luca Zaia emlékeztetett: egyik olasz tartomány sem élvez ilyen “oltási előnyt”.

Ami a nyári nyitás dátumát illeti, a vendéglátás és a szállodák újraindulásával Luca Zaia a “minél előbbi” időpontban reménykedik. Roberto Speranza egészségügyi miniszter

májusra ígérte a szezonindítást, a turisztikai tárca vezetője, Massimo Garavaglia azonban június másodikát jelölte meg.

Míg Velence lázasan dolgozik az újranyitáson, az angolok már kitárták a kocsmák ajtajait, itthon pedig egy remek startupprogram keretében kaphatsz nagy támogatást, ha van egy jó ötleted a turizmus fellendítésére.

(Forrás: MTI, fotók: Unsplash)

FOLYTASD EZZEL
Vége a koronavírus-szükségállapotnak Spanyolországban
Még egy országgal állapodtunk meg arról, hogy bármilyen oltással utazhatunk hozzájuk
Rendeld meg a Roadster magazin 5. számát!
Mi jobb, mint egy 170 oldalas Roadster magazin? Hát egy 220 oldalas Roadster magazin! Igen, a 2021-es nyári számunkra jelentősen megnöveltük a terjedelmünket, hogy még több kalandot, utazást és inspirációt élhessünk át közösen. A méret azonban nem minden, arra is figyeltünk, hogy ismét a lehető legjobbat kínáljuk olvasóinknak. A tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet. Megnézem, mert érdekel!
Close
HELLO, EZ ITT A
ROADSTER
Kövess minket a Facebookon!
Történetek, amiket nem fogsz elfelejteni!

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom