Ezekre a hajmeresztő vonatutakra tényleg csak a legbátrabbak vegyenek jegyet

A vonatok gyakran olyan gyönyörű tájakra visznek el, melyeket más járművekkel nem tudnánk megcsodálni. Amellett azonban, hogy lélegzetelállító vidékeket mutatnak meg, gyakran hajmeresztő útvonalakon haladnak keresztül; látványos hidakon, szédítő viaduktokon, meredek sziklafalak mellett suhannak. Összegyűjtöttünk öt olyan vonatutat, ahol a kilátás mellé adrenalin is jár.

Burma vasút, Thaiföld

Ez a figyelemre méltó útvonal elsőre nem is tűnik ijesztőnek, közelebbről megnézve azonban rozogának tűnő fahidakon, veszélyes sziklákon halad keresztül.

A Halálvasútnak nevezett útvonalat 1943-ban mintegy száznyolcvanezer munkás és hatvanezer hadifogoly építette, akiknek több mint negyven százaléka a kivitelezési munkák során az életét vesztette.

Leghíresebb része a 277-es híd, amelyet a Kwai-folyó hídjaként ismernek.

A teljes vonalnak ma csak egy része járható.

Flåm vasút, Norvégia

Gyakran a világ egyik legszebbjének nevezik azt a kétórás utat, amely Norvégia páratlan tájain halad keresztül.

A vonat a Sognefjordtól a 866 méter tengerszint feletti magasságban lévő Myrdal-hegyi állomásig halad. Útja során számos alagúton megy keresztül, sőt, egy vízesésnél is elhalad.

Kuranda, Ausztrália

A kétórás vonatút a Kuranda Scenic Railwayen Cairnsben kezdődik, és a világ egyik legrégebbi esőerdőjén keresztül viszi az utasokat.

A trópusi tájat buja növényzet, hegyek és szakadékok tagolják, az igazi látványossága pedig a lenyűgöző Barron-szurdok, mely fölött egy lebegő látványt keltő viadukt is húzódik.

Nilgiri hegyi vasút, India

India egyetlen fogaskerekű vasútja a Mettupalayamtól Udagamandalamig tartó Nilgiri hegyi vasút, melynek egy része az UNESCO oltalma alatt ál.

A gyönyörű tájak kissé nyugtalanító utazás során érhetők el, a vonat ugyanis meglehetősen meredeken kúszik fel a hegyre. Ázsia legmeredekebb pályáján az út 290 percet vesz igénybe felfelé, visszafelé azonban hetvenöt perccel rövidebb.

Glacier Express, Svájc

Svájc két hegyvidéki üdülőhelyét, Zermattot és St. Moritzot összekötő Glacier Express a svájci Alpok legszebb tájain halad át. A festői, de kissé félelmetes út olyan látnivalókat érint, mint az Oberalp-hágó, vagy a Landwasser-viadukt. Ez utóbbi egy hatvanöt méter magasan húzódó, hatívű híd, amely egy alagútba fut. Az egész napos kirándulás kilencvenegy alagúton, kétszázkilencvenegy hídon megy keresztül, közben pedig lehetőséget kínál lenyűgöző alpesi rétek, hegyi tavak és faházak felfedezésére.

A Glacier Express a világ legexkluzívabb vonatútjai között is szerepel, olyan neves utak között, mint a Bernina Express, amely a svájci Churból szállítja az utasokat a hegyvidéki határon át az olaszországi Tiranóba. Ötvenöt alagúton, százkilencvenhat hídon halad keresztül, az útvonal legmagasabb pontja pedig 2253 méter. Ez a szakasz felkerült az UNESCO Világörökségi listájára is.

(Fotók: Getty Images)

vasút | glacier express | nagy sztori | hegyi vasút | vonatos utazás

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom