Több mint huszonkétezer kilométeren vezet át a világ leghosszabb, járható útja

Az útvonal teljesítése hatalmas kihívás, egy életre szóló séta. Az pedig egy másik kérdés, hogy valóban járható-e?

A világ leghosszabb, motorral bejárható útja a Guinness-rekordok könyve szerint a pánamerikai autópálya, amely Alaszkát köti össze Argentínával. De melyik a világ leghosszabb gyalogosan is járható útja? A közösségi médiában terjedő információk szerint egy szibériai várostól,

Magdantól egészen a dél-afrikai Fokvárosig vezet.

A világ leghosszabb, járható útja 22 387 kilométer, tizenhat országon és három kontinensen, Ázsián, Európán és Afrikán vezet keresztül. Az út során minden szakasz gyalogosan teljesíthető, a folyókon hidak ívelnek, kompot nem kell használni, így  elméletileg valóban végig lehet túrázni rajta.

Gyakorlatban azonban már egyáltalán nem ilyen könnyű a helyzet.

Ha most indulánk el rajta, rögtön bonyodalomba ütköznénk, hiszen

Oroszország harminc napos turistavízuma közel sem elegendő ahhoz, hogy a túra ezen szakaszát végigjárjuk.

A következő bökkenő, hogy lezárt határokon is keresztül vezet, például Oroszországból Georgiába, az Abházia régión halad át. Ott azonban a grúz törvények szerint az átlépés illegális.

Hasonló nehézség várja a túrázót a kijelölt útvonalon akkor, amikor Szíriából Izraelbe akarna átmenni, a határ ugyanis hosszú évek óta le van zárva. A Szudánon és Dél-Szudánon keresztül vezető szakasz pedig

hihetetlenül veszélyes és nulla infrastruktúrával rendelkezik.

Mennyi ideig tartana végigmenni a világ leghosszabb, járható útján? Nos, ha az ember naponta átlagosan nyolc órát sétálna, akkor körülbelül 587 napba telne. A gyakorlatban ez sokkal azonban tovább tartana, hiszen a túrába pihenőnapokat is be kellene iktatni. A Google Maps számításai szerint nagyjából

négyezerötszáz órányi tiszta gyaloglási időre lenne szükség.

Az útvonal tizenhat országon és hat időzónán halad át, Szibéria fagyos sarkvidékétől a trópusi esőerdőkön át a napsütötte sivatagokig – azonban úgy tűnik, inkább internetes szenzáció, mintsem ténylegesen járható útvonal.

(Forrás: The Travel, fotók: Getty Images)

túra | teljesítménytúra | Fokváros | szibéria | nagy sztori

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom