Soha többé nem lehet betiltani az esti, kiülős beszélgetéseket, ha elfogadják ezt a világörökségi kérést

Szerintük az esti csevegés terápiás hatással bír.

Egy spanyol falu, az 1400 fős Algar polgármestere világörökségi státuszt kérne az egyik hagyományukra, az esti, szabadtéri beszélgetésekre – írja a The Guardianre hivatkozva a HVG.

A charlas al fresco Spanyolországban nyári, esti rituálénak számít: ahogy enyhül a hőség, az emberek kiülnek egy kis csevegésre a székeikkel az utcára, vacsoráznak egyet, majd újra kiülnek körülbelül éjfélig.

José Carlos Sánchez, a cádiz-i falu polgármestere szerint a hagyomány a közösségi média ellentéte és jót tesz a mentális egészségnek.

A cél az, hogy megvédjük ezt az évszázados szokást a közösségi média és a televízió fenyegető veszélyétől

– mondta, és hozzátette: a szomszédokkal való csevegés pont a közösségi média ellentéte, mert ez a személyes beszélgetésekről szól. Sánchez, aki maga is kiücsörög 82 éves anyukájával a házuk elé, nemrégiben indítványozta, hogy a hagyomány felkerüljön a világörökségi listára, bízva abban, hogy például a nápolyi pizzakészítés művészete vagy a finn szaunakultúra mellett az ő hagyományuk is elférne.

Sánchez elmondta, már nem olyan a tradíció, mint régen, de szeretnének visszatérni ahhoz, hogy mindenki az ajtaja előtt beszélgessen a szabadban, ahelyett, hogy görgetné a Facebookot vagy tévézne az otthonában.

Az esti csevegések pozitív mentális hatással vannak, hiszen a magány ellen dolgoznak:

A lakók kijönnek az utcára, és ahelyett, hogy úgy éreznék, egyedül vannak, egyfajta terápiás ülésen vesznek részt. Megosztják a történeteiket, a problémáikat, a szomszédok pedig próbálnak segíteni.

Az nem derül ki, hogy charlas al fresco  kifejezetten csak Algar falvát érintené, hanem összességében minden székkel ház előtt kiücsörgős beszélgetést lehet innentől ennek nevezni és világörökségi státusza lévén betilthatatlan hagyománnyá tenni.

A falu lakói mellesleg örömmel fogadták a státusz iránti kérelmet, a polgármester pedig a jelentkezés következő lépésére vár, de számít rá, hogy hosszú, akár évekig tartó procedúra is lehet, mire elfogadják vagy elutasítják.

(Fotók: Getty)

kijárási tilalom | spanyol | este | spanyolország | unesco | esti beszélgetés

FOLYTASD EZZEL

Merész kampánnyal robban be a Reebok új kollekciója

A modern luxus nyomában a Range Roverrel

Rendeld meg a Roadster magazin 18. számát!

Megérkezett a tél, már ki lehet csomagolni a Roadster legújabb, sorrendben 18. lapszámát. Mit találunk benne? A Costa Smeralda fedélzetén kipróbáljuk, milyen az élet egy tengerjárón Barcelona és Nápoly között. Ellátogatunk a luxusipar nagyágyúival dolgozó Edinas Paper kőbányai műhelyébe, megmutatjuk, milyen finomságokkal lehet átvészelni a hideg hónapokat, és megismerkedünk a római Palazzo Talìával is, amelyet az olasz rendezőzseni, Luca Guadagnino álmodott meg. Aktuális számunkban is rengeteg izgalmas helyszín bukkan fel: ilyen a kanadai Yukon vidék, az Amalfi-part, a Côte d’Azur-on kipróbáltuk, milyen az új Audi S5. Északabbra is elkalandoztunk: a lapszám talán legszimpatikusabb szereplője az a négy norvég fiatal, akik egy elhagyatott halfeldolgozó üzemet alakították át a skandináv ország és talán Európa legcoolabb pontjává. Ezen kívül bemutatunk öt divatbrandet, akiket érdemes követni, megvizsgáljuk, milyen volt az elmúlt száz évben a lejtők divatja és még ezen kívül is rengeteg izgalmas témánk van, de itt megállunk.

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Tényleg ez a világ legjobb luxusterepjárója? Most kiderül!
Hirdetés
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom