Néhány hét múlva végre újra végigkóstolhatod Magyarországot

Május 27-29. között ismét a gasztronómia rajongóinak találkozóhelyévé válik a megújult Millenáris, ahol – két év szünet után – újra megtartják az OTP Bank Gourmet Fesztivált. A jubileumi rendezvény – ahol végigkóstolhatjuk Magyarországot – idén is mindenből a legjobbat kínálja, ezúttal az “örökség” jegyében.

– „Tíz évvel ezelőtt azzal a céllal hívtuk életre a Gourmet-t, hogy népszerűsítsük a minőségi gasztronómiát. Közben nagyot változott a világ és ma már számos izgalmas étterem található szerte az országban” – mondja Gerendai Károly, a fesztivál megálmodója. –„Ebben a fejlődésben fontos mérföldkő a Gourmet, s ma már a bőség zavarával küzdünk, amikor a kiállítókat hívjuk a rendezvényre. Számomra külön öröm, hogy az elmúlt évek kihívásai és a jelenlegi nehézségek ellenére is lelkesek a kiállító partnereink, és úgy tűnik, a közönség részéről is felfokozott az érdeklődés” – tette hozzá Gerendai.

– „Ahogy korábban, úgy idén is mintegy száz kiállító lesz jelen a fesztiválon” – jelentette be Nemes Richárd, a Gourmet főszervezője. „Köztük majd’ ötven étterem szerte az országból: a legizgalmasabb fővárosiak mellett számos vidéki klasszissal és új gyöngyszemekkel is találkozhatnak majd a látogatók” – tette hozzá Nemes.

Minőségi street foodból és remek cukrászdákból sem lesz hiány, valamint ott lesznek a legjobb hazai borászatok, pálinkafőzdék, koktélbárok is.

A kínálatból nem hiányoznak majd a pezsgők, a sörök és a kávékülönlegességek sem, sőt, aki időben érkezik, ezek kóstolásához ajándékkuponokat is kap majd. A kiállítók teljes listáját itt lehet megnézni. 

Míg a korábbi években ikonikus ételek, alapanyagok, étel-ital párosítások kerültek a középpontba, addig a Gourmet idei vezérmotívuma az “örökség” lesz.

– „Úgy érezzük, ez a téma egyrészt illik a tizedik rendezvény ünnepi hangulatához, másrészt tovább erősít olyan, számunkra is fontos értékeket, mint a szezonalitás, a lokalitás vagy a személyesség” – fűzte hozzá a főszervező. A fesztivál fő támogatója, az OTP Bank egyebek mellett értékmegőrző szolgáltatással várja az érdeklődőket.

A rendhagyó témának köszönhetően a kínálat is minden eddiginél színesebb lesz, a fesztivál teljes menüjét a nyitás előtt egy héttel teszik közzé a szervezők.

Néhány példa, hogy mit gondolnak az idei témáról a Gourmet sztárjai:

Ami a programokat illeti, a Gourmet Akadémia minden nap workshopokkal és demófőzésekkel készülnek. Fellép többek között Széll Tamás (Stand), Tóth Szilárd (Salt), Mizsei János (MÁK), Farkas Richárd (Pajta), Bíró Lajos és Dani, de Steiner Kristóf vegán workshopján, japán tésztagombóc készítésen vagy kézműves ginkóstolón is részt vehetünk. A desszert sem maradhat el: lesz babka, flódni és megkóstolhatjuk Menyhárt Attila, a Kollázs cukrászséfjének egyik remekművét is. A pontos program itt található.

Vasárnap a gyereknapot is ünnepli a Gourmet: a kisebbek olyan sztárokkal süthetnek-főzhetnek együtt, mint Rosenstein Tímea, Szabi a Pék vagy Wolf András, és őket várja majd a Kerek Perec gasztrojátszótér és a Babajátszóház is.

A bérlet és a napijegyek már elérhetőek, méghozzá a rendezvény kezdetéig kedvezményes elővételi áron, amely limitált számban tucatnyi kóstolókupont is tartalmaz. Részletek és jegyvásárlás.

Az OTP Bank Gourmet Fesztivál vendégei, azon túl, hogy egyedülálló gasztroélménnyel lesznek gazdagabbak, jótékonykodhatnak is: a főbejáratnál található molinón autista fiatalok rajzai jelennek meg, kapcsolódva a gourmet tematikához. Az eredeti művekre mindenki licitálhat az Autistic Art online aukciós felületén. A licitekből befolyó összeggel az Autistic Art Alapítvány munkája kerül támogatásra, amely az autizmussal élők különleges alkotásait mutatja be a világnak, segítve ezzel nem mindennapi életüket.

(Fotók: Gourmet Fesztivál, Major Kata)

millenáris | ajánló | gasztronómia | gourmet fesztivál | étterem

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Instagram
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom