Felrobbant a tánctér a magyar sportolóktól a Vitorlásbálon, a Budapest Marriott Hotelben. A tíz év kihagyás után ismét megrendezett esemény nemcsak felelevenítette a régi hagyományokat, de át is ültette azokat a modern korba.
Tíz év után tartottak ismét Vitorlásbált
Az Extreme Event & Communication lassan harminc éve szervez Magyarországon rendezvényeket a protokoll eseményektől kezdve a sportnapokon át a konferenciákig. Így találta meg őket a Magyar Vitorlás Szövetség is, hogy egy évtizednyi kihagyás után közösen keltsék életre a Vitorlásbált.
„Klasszikus dolgokat feléleszteni, összetartó társaságokat összehozni mindig jó dolog, így nagyon örültünk a felkérésnek” – mondja Halász Domokos ügyvezető igazgató, aki hobbivitorlázóként maga is ezer szállal kötődik a sportághoz. A csapat már az első pillanatban izgalmas és érdekes feladattal találta magát szemben, hiszen a feladatuk nem volt más, minthogy tíz év szünet után ismét visszahozzák a Vitorlásbál semmihez sem fogható hangulatát.
Az esemény jó alkalmat adott arra, hogy azok, akik tavasztól őszig sok időt töltenek együtt a kikötőben, de általában csak rövidnadrágban és pólóban találkoznak, most szépen felöltözzenek és egy emelkedett, mégis kötetlen hangulatú rendezvényen lássák viszont egymást.
A Vitorlásbálon a sportág krémje is megjelent
„Ahhoz képest, hogy tenger híján gyakorlatilag egyetlen olyan tavunk van, ahol vitorlásversenyeket lehet rendezni, ki lehet jelenteni, hogy igazi rocksztárjaink vannak, hiszen női és férfi világbajnokokkal is büszkélkedhetünk, amit nagyon kevés sportág mondhat el magáról” – hangsúlyozza Halász Domokos. Kiemeli, igazán felemelő és megható pillanat volt számára ezeket az élsportolókat együtt, mosolyogva látni a Vitorlásbál színpadán.
Az esemény nemcsak azt bizonyította be, hogy képes összehozni a vitorlás szcéna színe-javát, hanem azt is, hogy 2024-ben ugyanúgy vágyunk a báli forgatagra, mint régen. Ma is szívesen veszünk fel gyönyörű ruhákat, ülünk le a csodálatosan megterített asztalhoz, beszélgetünk olyan emberekkel, akiket talán nem is ismerünk, mégis az azonos szenvedély egyetlen pillanat alatt megtaláljuk a közös hangot.
Klasszikus bál modern köntösben
Mivel a vitorlázó társadalom egy laza és könnyed társaság, a Vitorlásbál is éppen ilyen volt, ugyanakkor a régi idők báljainak az esszenciáját is magában hordozta a rendezvény.
„Arra törekedtünk, hogy megőrizzük a báli hangulatot, de belevigyük a modernitást is. Alapvető követelmény volt, hogy olyan helyszínen tartsuk az esemény, amely méltó a bál hírnevéhez. Nem hiányozhatott a vacsora sem és dresscode is érvényben volt. De például nyitótáncként egy jóval modernebb produkciót láthattak a vendégek a klasszikus keringő helyett és az élőzene is 21. századi volt” – magyarázza az ügyvezető igazgató.
Ez utóbbi valóban igazán különleges volt, hiszen egy DJ adta az alapot, akit egy szaxofonos, egy gitáros és egy vokalista egészített ki. Mindez pedig annyira fergeteges hatást keltett, hogy már az első dalnál kiürültek az asztalok és szabályosan felrobbant a tánctér.
A szervezők azt ígérik, nem kell újabb tíz évet várni a következő Vitorlásbálra, jövőre visszatérnek, hogy a gyönyörű eredményeket elérő sportolók mellett egy asztalhoz ültessék a hobbivitorlázók széles körét is, hogy aztán együtt koccinthassanak a sportág méltán híres múltjára és fényes jövőjére.
(Fotók: Vitorlásbál)
Vitorlásbál | Budapest Marriott Hotel
Merész kampánnyal robban be a Reebok új kollekciója
A modern luxus nyomában a Range Roverrel

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!
Megnézem, mert érdekel!