Vonatokat alakítanak át coworking irodává, mert már úgyis dolgoznak az utasok

A nagysebességű vonatokat üzemeltető floridai Brightline társaság a közös munkaterek szakértője, az Industrious segítségével coworking terekké alakította az állomásait és néhány vasúti kocsiját.

Már nemcsak „távoli” a távmunka, de mobil is: a Brightline vasúttársaság coworking területté alakította a nagysebességű Intercity vonatait, kibővítve ezzel a Florida államban utazók lehetőségeit. A cég szerint az Industriousszal kötött partnerségük az első ilyen jellegű együttműködés az Egyesült Államokban.

A Brightline Miamiban, Fort Lauderdale-ben, West Palm Beachen és Orlandóban lévő állomásain máris működnek a coworking terek, valamint van egy foglalható vasúti kocsi is, amelyben üzleti megbeszéléseket vagy zártkörű rendezvényeket tarthatnak útközben.

„Ha az emberek bárhonnan dolgozhatnak, akkor bármi lehet munkahely”

– mondja Jamie Hodari, az Industrious társalapítója és vezérigazgatója, aki szerint a műfajt eddig nem dolgozták ki elég alaposan. Azért az idézett tételmondat legalább annyira ijesztő, mint amennyire lelkesítő, bár Hodari nyilván az utóbbi vonatkozását igyekszik kiemelni.

Fotó: Brightline

A Brightline úgy látja, a formális munkaterületek telepítésével a Florida városai között utazók egyszerűen többrétűen használhatják a vonatokat, akár szabadidős, akár üzleti utazásra – sőt akár vegyítve a kettőt.

„Sokan üzleti céllal utaznak – emelte ki Megan Del Prior, a Brightline vállalati partnerségekért felelős alelnöke. – A Miamiból Orlandóba tartó járatainkon a munkanap közben utaznak az emberek, és még mindig dolgozniuk kell az állomásokon és a vonatokon.”

A coworking tereket a Brightline állomásain lévő kihasználatlan konferencia- és tárgyalótermekben alakították ki. Maguk a vasúti kocsik – túl az egyébként is szabványos Wi-Fi-n és töltőportokon – nem kaptak különleges plusz funkciót.

Fotó: Brightline
New Yorkban bejött

Maga az ötlet az Industrious korábbi tapasztalataiból indult, elvégre a cég szokatlan helyszíneken alakít ki munkaterületeket: 2018-ban egy outdoor ruházati márkával együttműködve terveztek pop-up szabadtéri coworking teret a New York-i Madison Square Parkban.

„Öt percen belül elkelt minden hely” – mondja Hodari. – Ez jól jelezte, mennyire kíváncsiak az emberek arra, hogy milyen új, ismeretlen környezetben dolgozni.”

Hodari hozzátette, hogy az állomásokon és vonatokon egyébként is dolgoznak az utasok, de az „eredeti” körülmények között ez nem túl ideális: „Gyakran kellemetlen tapasztalat, nem is produktív, és a többi utasnak is zavaró lehet, amikor hangosan beszélsz a fülhallgatótba.”

„Mostantól viszont nem csökken a produktivitás, csak azért mert utazol” – összegzett az igazgató.

Távmunka a DB-n

De nem kell az USA-ig mennünk, ha vonaton dolgozókkal szeretnénk találkozni: Lasse Stolley, egy fiatal német informatikus évi tízezer euróból megoldja a lakhatását, miután az lényegében a Deutsche Bahn szerelvényein található. Lasse egy kis kölni startup cégnél szoftverfejlesztő, akinek minden holmija elfér egy 30 literes hátizsákban.

(Forrás: Fast Company, fotók: Brightline, nyitókép: Vonat az orlandói Disney Worldben, fotó: Unsplash)

vonat | coworking | amerikai egyesült államok | Florida | orlando | iroda

FOLYTASD EZZEL

Hét dolog, amit ki kell próbálnod a legszebb horvát nemzeti parkban

Nagyvárosi kalandor a Volvótól

Rendeld meg a Roadster magazin 19. számát!

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Kulisszák mögött: megnéztük hogy készülnek a prémium bútorok
Hirdetés
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom