A nyári menetrendet nem érinti a változás.
A Wizz Air bejelenti, hogy a Debreceni Nemzetközi Repülőtéren állomásozó repülőgépét Budapestre helyezi át. Az áttelepítés 2024. október 27-én jön, így a nyári menetrendet nem érinti a változás.
Az utasoknak Debrecenből továbbra is elérhetőek lesznek a légitársaság járatai Burgaszba, Lárnakába, Londonba és Rómába.
A Wizz Air továbbra is elkötelezett a magyar utasok kiszolgálása és a magyar piac fejlesztése mellett. Ennek érdekében tervezi konszolidálni működését a Budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, a repülőgép áttelepítésével hosszú távon lesz képes növelni forgalmát és a járatok számát. A jelenleg Debrecenben szolgálatot teljesítő repülőgép Magyarországon marad: a legmodernebb technológiákkal megalkotott Airbus A321neo továbbra is támogatja a légitársaságot abban, hogy Magyarországról megfizethető áron, minél zökkenőmentesebben repítse el az utasokat több mint 30 ország közel 70 úti céljára.
A munkahelyek megőrzése és a folyamatos fejlődési lehetőség érdekében a Wizz Air minden érintett kollégájának alternatív állásokat ajánlott fel magyarországi, európai és Európán kívüli bázisain. Az érintett utasokat a légitársaság hamarosan közvetlenül emailen értesíti. A Wizz Air azt tanácsolja utasainak, akik közvetítőn vagy online utazási irodán keresztül foglalták jegyeiket, hogy forduljanak hozzájuk a járataikkal kapcsolatos legfrissebb információkért.
(Forrás és fotó: Wizz Air)
wizz air | bezárás | bázis | debrecen
A kiberbiztonság téged is érint! Mit is jelent valójában?
Így élheted meg az ünnepi hangolódást egy csodás kastély birtokán itt, a szomszédunkban
Megérkezett a tél, már ki lehet csomagolni a Roadster legújabb, sorrendben 18. lapszámát. Mit találunk benne? A Costa Smeralda fedélzetén kipróbáljuk, milyen az élet egy tengerjárón Barcelona és Nápoly között. Ellátogatunk a luxusipar nagyágyúival dolgozó Edinas Paper kőbányai műhelyébe, megmutatjuk, milyen finomságokkal lehet átvészelni a hideg hónapokat, és megismerkedünk a római Palazzo Talìával is, amelyet az olasz rendezőzseni, Luca Guadagnino álmodott meg. Aktuális számunkban is rengeteg izgalmas helyszín bukkan fel: ilyen a kanadai Yukon vidék, az Amalfi-part, a Côte d’Azur-on kipróbáltuk, milyen az új Audi S5. Északabbra is elkalandoztunk: a lapszám talán legszimpatikusabb szereplője az a négy norvég fiatal, akik egy elhagyatott halfeldolgozó üzemet alakították át a skandináv ország és talán Európa legcoolabb pontjává. Ezen kívül bemutatunk öt divatbrandet, akiket érdemes követni, megvizsgáljuk, milyen volt az elmúlt száz évben a lejtők divatja és még ezen kívül is rengeteg izgalmas témánk van, de itt megállunk.
Megnézem, mert érdekel!