Szidták, de nagyon bejött a Wizz Air éves bérlete

A kritikák ellenére vitték, mintha ingyen lenne.

A Bloomberg írta meg, hogy a Wizz Air All You Can Fly éves bérletéből két nap alatt tízezer darabot értékesítettek, ezért azt fontolgatják, hogy újabbakat bocsátanak ki.

A magyarországi székhelyű cég korlátlan repülésre használható bérletei 499 euróba, azaz 196 ezer forintba kerülnek. Az első körben eladott bérletek öt millió eurót (1,9 milliárd forintot) hoztak a fapados légitársaságnak az amúgy csalódást keltő idei nyári szezon végén.

A bérletet sok kiritka érte, mivel a feltételek között szerepelt, hogy csak  három nappal az indulás előtt foglalható vele jegy (ha maradt még) a repülőkre, minden lefoglalt út után 10 eurós (négyezer forintos) foglalási díjat kell fizetni, és a foglalás nem tartalmaz poggyászt és helyválasztási lehetőséget.

A Wizz Air számára egyértelmű siker az akció, amely ebben a hónapban csökkentette éves profitkilátásait. A cég ezzel azonban nincsen egyedül, más európai légitársaságok is csökkentették nyereség-előrejelzéseiket a repülőjegyek árának jelentős csökkenése miatt.

Michael O’Leary, a rivális Ryanair vezérigazgatója korábban „marketing átverésnek” nevezte a Wizz Air ezen ajánlatát, mondván nem lesz szabad hely a repülőgépeken, ha az ügyfelek csak három nappal a járat indulása előtt foglalhatnak. A Wizz Air szerint O’Leary hozzászólása nem csak, hogy provokatív, de nem is igaz.

(Forrás: 24.hu)

repülés | wizz air | éves bérlet | all you can fly | Michael O'Leary | Ryanair

FOLYTASD EZZEL

Hét dolog, amit ki kell próbálnod a legszebb horvát nemzeti parkban

Nagyvárosi kalandor a Volvótól

Rendeld meg a Roadster magazin 19. számát!

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom