Tökéletes nudli egy bevásárlóközpontból? Megszereztük a Séf asztala és Wolf András nudli receptjét!

Lassan egy éve ujjongtunk azon, hogy megnyílt a Wolf András nevével fémjelzett Séf asztala a Westendben. Ezzel együtt pedig a minőségi gyorsétterem paradoxona is feloldódni látszott, ráadásul András olyan ízeket hozott vissza a bevásárlóközpont jó hangulatú büféjébe, amiket gyerekkorában ő is szeretett. Így jött képbe a krumplinudli is.

Nem András az egyetlen példa rá, hogy egy top séf visszanyúl a gyökerekhez: ahogy Bíró Lajos felturbózott párizsis szendvicset árul nyáron a Palatinuson, úgy ő a Salon étterem és a világ legszebb kávézójaként is ismert New York Café fine dining ételeitől elszakadva mozdult a rántott hús, a kolbász és ezeknek mindenféle körettel tarkított variációja felé.

Az étterem már több mint ötszáz embert szolgál ki nap mint nap, András pedig egyre ismertebb. A Séf asztalában az épp nemrég megújult menü ellenére valami mégis állandó: a nyitás óta közönségkedvenc desszert, a nudli ugyanolyan pazar, ahogyan azt testvérmagazinunkon, a Playeren is írtuk még februárban:

Az öntet és a szórás bármelyik kombinációjával pazar! Nem is értjük...a menzán teljesen más volt, de még a nagyiét is lenyomja. Szórásnak választható karamellizált dió, édes mák és csoki, az öntetek között az angol krémet imádtuk, de a sárgabarack- , szilva- és eperlekvár is olyan, mint az otthoni (a Lek-vár-lak tud valamit).

Most viszont nem érjük be annyival, hogy elzötyögünk a 4-6-ossal a Nyugati pályaudvarig, és beugrunk nudlizni. Inkább megkerestük Andrást, hogy meséljen a kedvenc magyar fogásairól – erről részletesebben majd egy másik cikkben –, és árulja el a tökéletes nudli receptjét.

Nudli

Hozzávalók:

A nudlihoz:

  • 1 kg burgonya
  • 30 dkg egész tojás
  • 20 dkg liszt
  • 5 dkg só

A morzsához:

  • 10 dkg pankó morzsa
  • 10 dkg vaj
  • 6 dkg nádcukor

A magas keményítőtartalmú burgonyát egyenletes, nagy kockára vágjuk és sós vízben puhára főzzük, végül leszűrjük. Egy tepsin öt percig pihentetjük, majd áttörjük burgonyanyomón és szétterítjük a tepsin – minél nagyobb felületen, hogy a lehető legtöbb folyadék távozzon belőle. Ha kihűlt a burgonya, belekeverjük a tojást, lisztet és a sót. Nem szabad sokáig gyúrni, csak, hogy éppen összeálljon. A tésztát lisztezett deszkán kinyújtjuk, és felvágjuk egyenlő, kb. három cm hosszú és nem egész egy centi széles darabokra. A tenyerünkkel, egy határozott, de finom mozdulattal kis hengereket formálunk belőle, és egy tepsin lefagyasztjuk a nudlikat. A fagyasztott nudlikat, sós, forrásban lévő vízben másfél percig főzzük, majd leszűrjük, és egy serpenyőben kicsit megpirítjuk habzó vajban.

A morzsához a vajat egy serpenyőben habzásig hevítjük, majd beleszórjuk a morzsát és alacsony lángon rozsdabarnára pirítjuk, végül beleszórjuk a nádcukrot. Néhány keverés után levesszük a tűzhelyről és egy hideg tálba borítjuk, nehogy a serpenyő hőjétől túlpiruljon.

A megpirult nudlikat, megforgatjuk a morzsában és tetszőleges feltétekkel – például baracklekvárral és cukrozott mákkal – tálaljuk.

Krumplinudli és világbéke – akár ez is lehetne a Séf asztala szlogen. Mi az angolkrémes verzióra szavazunk, de nem könnyű a választás...

krumplinudli | szakács | Wolf András | egy séf | Salon étterem | egy recept

FOLYTASD EZZEL

Hét dolog, amit ki kell próbálnod a legszebb horvát nemzeti parkban

Nagyvárosi kalandor a Volvótól

Rendeld meg a Roadster magazin 19. számát!

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom