Close
Tizenegy magyar tervező állít ki Európa legnagyobbjai között

Tizenegy magyar tervező állít ki Európa legnagyobbjai között

Január 17. és 21. között tizenegy hazai dizájner mutatkozik be Európa vezető belsőépítészeti kiállításán, az idén huszonöt éves Maison et Objet-n, Párizsban, a világ vezető tervezőivel együtt.

A magyar csapat már nem először mutat be nemzetközi színtéren. A Magyar Divat és Design Ügynökség támogatásának köszönhetően Budapest Select név alatt korábban már a London Design Weeken áteshettek a tűzkeresztségen, aminek a hatására a nemzetközi dizájnközönség is felfigyelhetett rájuk és termékeikre. Anna Regős, Beweq, Danubo, Komonka, LumoConcept, Nieto Light, Planbureau, Plydesign, Position Collective, Viaplant és a Socowoo előtt most is óriási feladat áll, hiszen a négynapos kiállításon közel ötezer márka mutatkozik be, és százezres nagyságrendben várnak látogatókat a szervezők a Parc de Exposition-ba.

Idén, a negyed évszázados Maison et Objet koncepciójának középpontjában az Y és Z generáció áll. Olyan fiatalokat szólítanak meg a jubileumi évben, akiknek az életét szinte minden percben áthatják a klímaváltozás miatti problémák, a fenntartható, tudatos gondolkodás, akik nem restek cselekedni és összefogni, és hangot is adnak aggályaiknak. A legfiatalabbak a kézműves, egyedi tervezői darabokat választják szívesen, amelyeknek az ökológiai lábnyoma a lehető legalacsonyabb, keresik a vegán alapanyagokból készült termékeket, és mindent, ami egy fenntarthatóbb jövő felé tereli a bolygónkat. A részt vevő magyar tervezők ennek az ideának tökéletesen megfelelnek, és új, innovatív, ökotudatos termékekkel mutatkoznak majd be a nagyközönség előtt.

Mint dizájnrajongók, mi is nagy örömmel fogjuk követi a hétvégi párizsi eseményeket – főként most, hogy hazai vonatkozása is van –, ugyanakkor reméljük, hogy a Maison et Objet-n is lesz legalább egy világot megrázó banán-ügy.

kiállítás | magyar tervezők | párizs | masion et objet | design

FOLYTASD EZZEL

Istenekkel és hősökkel léphetünk be egy különleges univerzumba júniusban Budapesten

Mintha csak a táj emelte volna ki magából ezt a meseszép mexikói kőházat

Rendeld meg a Roadster magazin 12. számát!

Itt a nyár, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 12. száma. Mit találunk benne? Mutatunk pár remek helyet Sydneyben, egy helyi segítségével felfedezzük Torinót, kipróbáljuk milyen az egyik legújabb bringás trend, a gravelezés, és leteszteljük a Mazda CX 60-asát. Leülünk beszélgetni a Lissoni vezető építészével, bejárjuk az újjászületés előtt álló Gellértet, kifaggatunk egy portugál borászt, Daniel Niepoortot, és leültetünk egy asztalhoz öt izgalmas egyéniséget. Interjúzunk Alessanadro Gaultieri parfümkészítővel, akit a szakma legveszélyesebb orrának tartanak, ukulelézett nekünk Wolfgang Puck egyik közeli munkatársa, Tetsu Yahagi, és bejárjuk Ahn Tuan és társai legújabb, frissen megnyitott budapesti éttermeit. Kiderítjük, képes lehet-e a ChatGPT megírni a következő bestsellert, megnézünk közelről öt lélegzetelállító hotelt, és bemutatjuk a skandináv dizájn állócsillagait is. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Instagram