Ahogyan minden évben, 2018-ban sem maradtunk olyan innovációk nélkül, amelyek még a kütyükért legkevésbé rajongók figyelmét is felkeltették. Az idei év sztárjai egyértelműen a szórakoztatóelektronikai cikkek közül kerültek ki, s valljuk be, mindegyiket el tudnánk képzelni piros masnival átkötve a karácsonyfa alatt. A legütősebb termékekből válogattunk.
Samsung Q900R 8K TV
A Samsung 8K-s tévéje igazi nagyágyú, hiszen a gyártónak ez az első, kategóriájában kereskedelmi forgalomba kerülő televíziócsaládja. A készülékek 164, 190 és 215 centis képátmérővel vásárolhatók meg, ez utóbbiak csúcsfényessége 4000 nit. A tévében működik egy mesterséges intelligencián alapuló technológia is, amely az alacsonyabb felbontású tartalmakat optimalizálja és igazítja a képernyő felbontásához.
Az igazán figyelemreméltó, tökéletesen éles színeket a százszázalékos színtérfogat garantálja, amelyet ultrarealisztikus hangzásvilág egészít ki. A 8K-felbontású Samsung tévé a 4K készülékeknél négyszer, a Full HD tévéknél pedig tizenhatszor több RGB képponttal rendelkezik.
LG HU80KA 4K Cinebeam Projektor
Az LG által megalkotott HU80KA 4K Cinebeam projektor pontosan úgy működik, mint egy normál kivetítő, csak éppen az általa nyújtott kép olyan minőségű, amelyet el sem tudunk képzelni. Az eszköz különleges tulajdonsága a toronyszerű kialakítás, amely lehetővé teszi, hogy akár a padlóra, asztalra, vagy bármilyen felületre helyezve üzemeltetni tudjuk.
A projektor által nyújtott képminőség kiemelkedőnek tekinthető akár 150 colos kivetített méretig. Két hétwattos hangszórója a tökéletes hangzást szavatolja, mindezeken túl pedig annak érdekében, hogy szabadon lehessen mozgatni, vezeték nélkül csatlakoztathatjuk az okostévénkhez.
Dolby Dimension fejhallgató
A Dolby Dimension fejhallgató a lehető legjobb megoldás, ha a fantasztikus házimozink nyújtotta hangzásvilágot egyedül szeretnénk élvezni. A LifeMix technológia segítségével egy társalkalmazáson keresztül saját hallásunkhoz optimalizálhatjuk a fejhallgató tulajdonságait, így a lehető legkényelmesebb körülményeket teremthetjük meg magunk számára az esti filmnézéshez.
Dolby-termékként természetesen moziminőségű hangot is kínál, csupán a fülhallgató-beállításain kell néhány mozdulattan változtatnunk. A fejhallgatóhoz tartozik egy vezeték nélküli Power Base töltő is, melynek segítségével hihetetlen rövid idő alatt tudjuk ismét üzembe helyezni eszközünket.
Montblanc Twin okosóra
Az okosórák az elmúlt egy-két évben elképesztő fejlődésen mentek keresztül, mára olyan fejlett technológián alapulnak, mintha egy internettel felszerelt számítógépet hordanánk a csuklónkon. A köztudatba pedig olyannyira berobbantak ezek a készülékek, hogy úgy tűnik, a mechanikus órák ideje kezd lejárni.
A Montblanc Twin Smart Watch Strap fejlett digitális megoldásokat tud nyújtani amellett, hogy megjelenésében megidézi a klasszikus órákat. Hajlított OLED kijelzője egy rozsdamentes acélházban fekszik, ezen jelennek meg mindazon értesítések, amelyeket laptopunkkal, táblagépünkkel vagy okostelefonunkkal szinkronizáltunk. Az óra 22 és 20 milliméteres szélességben kapható, négyféle szíjjal.
MAKERphone DIY mobiltelefon
A MAKERphone alapvetően egy teljesen egyszerű mobiltelefon, melynek különlegessége abban rejlik, hogy magunk szerelhetjük össze. Az alapkészlet minden szükséges felszerelést tartalmaz, beleértve az áramköri lapot, a telefon burkolatát, a színes képernyőt és a különböző chipeket.
Ha követjük az utasításokat, egy tökéletesen üzemképes mobilt rakhatunk össze, amely képes hívásokat kezdeményezni és fogadni, szöveges üzeneteket küldeni, sőt, még különböző applikációkat és játékokat is futtathatunk rajta.
Ára: a Kickstarteren előrendelhető 94 dollártól
(Fotók: Samsung, LG, Dolby, Montblanc, MAKERphone)
MAKERphone DIY mobiltelefon | LG HU80KA 4K Cinebeam Projektor | elektronika | legjobb | Dolby Dimension fejhallgató
Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod
10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod
Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.
Megnézem, mert érdekel!