Close
Felturbózzák a világ leghíresebb országútját

Felturbózzák a világ leghíresebb országútját

A Chicagótól Los Angelesig tartó 66-os út az Egyesült Államok legnépszerűbb országútja. Szokták a Mother Road, vagyis Az országutak anyja illetve Az Egyesült Államok főútja néven is emlegetni.

1938-ban adták át, a ’70-es évekre azonban az új autópályák megjelenésével egyre inkább funkcióját vesztette. Mielőtt viszont teljesen az enyészeté lett volna, a ’90-es években az egyes államok rájöttek, hogy érdemes megőrizni muzeális értékként. Az út karbantartása mellett számos, azt kísérő létesítményt is korhű módon felújítottak, és megkapta a Történelmi 66-os út elnevezést valamint a stílusos burkolati jeleket.

Most pedig az oklahomai szakasz újabb felújításon esik át: az ország legszebb útjait felkaroló National Scenic Byways elnevezésű program keretében egy millió dolláros támogatást kap.

Egy mérföld hosszan felújítják a kanyarodó- és a leállósávot, ami az erre gyakran kerekező biciklisták biztonságát is növeli.

Ez az út egyike annak a több mint harmincnak, amelynek felújítását 29 államban összesen 21,8 millió dollár értékben támogatják. Több mint egy millió dollárt kapott az Indiana állambeli Ohio River, hogy továbbra is könnyen megközelíthető legyen, és majdnem százezer dollárt ítéltek a kaliforniai Kentuckyban található történelmi bányapark felújítására, amelyet egy egykori aranybányából alakítottak ki.

Ez az alig ismert amerikai állam tökéletes terep a tökéletes road triphez, ha pedig autós utazásra szánod el magad, ezt a tíz hibát ne kövesd el.

(Forrás: Travel and Leisure, Wikipédia, képek: Getty Images)

felújítás | route 66 | 66-os út | legszebb | oklahoma

FOLYTASD EZZEL

Háromnapos kanyartúra négy ország érintésével a Júliai-Alpokban, egy igazán klassz túramotorral, a régió legszebb útjain

Amikor megérint a prémium autózás érzése – a Pappas Auto három évtizede hazánk élvonalában

Rendeld meg a Roadster magazin 12. számát!

Itt a nyár, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 12. száma. Mit találunk benne? Mutatunk pár remek helyet Sydneyben, egy helyi segítségével felfedezzük Torinót, kipróbáljuk milyen az egyik legújabb bringás trend, a gravelezés, és leteszteljük a Mazda CX 60-asát. Leülünk beszélgetni a Lissoni vezető építészével, bejárjuk az újjászületés előtt álló Gellértet, kifaggatunk egy portugál borászt, Daniel Niepoortot, és leültetünk egy asztalhoz öt izgalmas egyéniséget. Interjúzunk Alessanadro Gaultieri parfümkészítővel, akit a szakma legveszélyesebb orrának tartanak, ukulelézett nekünk Wolfgang Puck egyik közeli munkatársa, Tetsu Yahagi, és bejárjuk Ahn Tuan és társai legújabb, frissen megnyitott budapesti éttermeit. Kiderítjük, képes lehet-e a ChatGPT megírni a következő bestsellert, megnézünk közelről öt lélegzetelállító hotelt, és bemutatjuk a skandináv dizájn állócsillagait is. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Instagram