A fülbevaló egy olyan klasszikus ékszer, melyet általában még azok a nők is hordanak, akik egyébként nem viselnek más ékszert. Ez az ék ugyanis öltözteti az arcot, és ha az arctípusodnak megfelelőt választod, akkor még egy kis optikai tuningot is jelenthet számodra.
A jól megválasztott fülbevaló ugyanis kiemeli az arc szépségét, ezért mindenképpen érdemes hordani akár minden nap. Ha pedig valamilyen jelesebb alkalomra mész, akkor választhatsz egy feltűnőbb, merészebb darabot is!
A fülbevaló hagyománya
A Pandora mindenkire gondolt, ezért kínálatukból akár a legkisebbeknek is választhatsz ékszert. A Velekey Ékszervilág webáruház Pandora fülbevalói minden korosztály számára megoldást nyújtanak, akár ajándékba keresel, akár saját magad számára válogatsz ékszert.
Kissé megosztja a szülőket az a kérdés, hogy megszületése után nem sokkal, illetve még a gyermek csecsemő korában ki legyen-e lyukasztva a füle. Vannak, akik úgy vélik, hogy jobb ezen minél előbb túlesni, és minél kisebb a gyerek, annál kevésbé fog emlékezni erre az apró fájdalomra.
Mások a gyermek döntésére bízzák ezt a problémakört, és úgy gondolják, hogy a gyermeknek joga van a saját testéhez, így csak akkor lyukasztják ki a fülét, amikor ő azt kifejezetten szeretné. Ez általában az óvodás korra szokott esni, amikor a kislány látja, hogy a többieknek, illetve az édesanyjának szebbnél szebb darabok lógnak a fülében, és ezért ő is szeretne hasonlítani rájuk.
Mások csak kamaszkorban szánják rá magukat a füllyukasztásra, és végül vannak azok, akik soha. Így, ha egy Pandora fülbevalót szeretnél ajándékba vásárolni, akkor mindig ellenőrizd előtte azt, hogy ki van-e lyukasztva az ünnepelt füle, és ha nem, akkor válassz valamilyen más ékszert neki!
A Pandora fülbevalók jellemzői
A Pandora ékszerek anyaga 925 Sterling ezüst, azonban nem csak ezüst színben készítik őket, hanem mindenféle más, például arany, vagy rozé színre is futtatják ezt az alapanyagot. A különböző formák mellett gyönyörű fehér vagy színes kövek is díszíthetik ezeket az ékszereket.
Számtalan alakot találhatunk, népszerű a virág, a karika, a szív, a hópehely vagy a kör forma, melyek különböző designnal vannak megtervezve. Beszúrós vagy kapcsos típus egyaránt kapható.
Mutasd az arcformád, megmondom milyen fülbevaló áll jól!
Ha az arcformád kerek, akkor mindenképpen hosszú, lógós típusú változatot válassz, mert ez optikailag hosszabbítani fogja az arcodat. Tegyél fel hozzá egy vagány sminket, és már indulhatsz is!
Ovális arcforma esetében kisebb méretű fülbevalókat keress, ezekből beszúrós vagy kapcsos modellt is találhatsz. A szögletes arcot remekül lágyítja egy hatalmas karika fülbevaló, de a nagyméretű lelógó modellek is kiválóak lesznek. A szív alakú archoz pedig a csepp formájú vagy a csillár alakú termékek illenek.
Bármilyen típusba is tartozol, a Pandora kínálata között mindenképpen találhatsz olyan modelleket, melyek kiválóan állnak az arcodhoz, ezáltal szépséged még hangsúlyosabb, kisugárzásod még csábítóbb lesz!
(Szponzorált tartalom)
prIstenekkel és hősökkel léphetünk be egy különleges univerzumba júniusban Budapesten
Hogyan rendezzük be a tökéletes előszobát? – alapszabályok

Itt a nyár, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 12. száma. Mit találunk benne? Mutatunk pár remek helyet Sydneyben, egy helyi segítségével felfedezzük Torinót, kipróbáljuk milyen az egyik legújabb bringás trend, a gravelezés, és leteszteljük a Mazda CX 60-asát. Leülünk beszélgetni a Lissoni vezető építészével, bejárjuk az újjászületés előtt álló Gellértet, kifaggatunk egy portugál borászt, Daniel Niepoortot, és leültetünk egy asztalhoz öt izgalmas egyéniséget. Interjúzunk Alessanadro Gaultieri parfümkészítővel, akit a szakma legveszélyesebb orrának tartanak, ukulelézett nekünk Wolfgang Puck egyik közeli munkatársa, Tetsu Yahagi, és bejárjuk Ahn Tuan és társai legújabb, frissen megnyitott budapesti éttermeit. Kiderítjük, képes lehet-e a ChatGPT megírni a következő bestsellert, megnézünk közelről öt lélegzetelállító hotelt, és bemutatjuk a skandináv dizájn állócsillagait is. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.
Megnézem, mert érdekel!