A spanyol karantén sokkal szigorúbb, mint az otthoni, állítja egy Katalóniában élő magyar

„Ami otthon megy, az szerintem egy vicc.”

A mai napon számoltunk be egy rövid posztban arról, hogy a madridi éttermek megnyitása és a vendéglőkben ülő spanyolok látványa az öt hónapja karantén alatt lévő Magyarországról szinte szürreálisnak hat. A téma nagy visszhangot váltott ki a Facebook-oldalunkon is, egy Katalóniában élő hölgy például nagyobb terjedelemben írta meg a véleményét. Mivel jól árnyalja a spanyolországi helyzetet, úgy döntöttük, közöljük. Íme:

"Itt élek, ezért szeretném egy itteni szemszögéből is elmondani, hogy mi a helyzet Spanyolországban. A Roadster mai cikke rövidségéből adódóan nem fedheti teljesen a valóságot, csak az jön le belőle, hogy a madridi éttermek fullon vannak.

A helyzet az, hogy itt, Spanyolországban már hónapok óta szigorítások vannak.

Az éttermek, bárok jó ideje nem működhetnek 100%-os telítettséggel, ráadásul a szigorítások megyénként, sőt, még megyén belüli körzetenként is változnak, attól függően, hogy mennyire magas a fertőzöttek száma. Azt is hozzátenném, hogy a napokban tömegesen érkeztek francia fiatal turisták a fővárosba, hogy kicsit élvezzék az itteni »szabadságot« a francia, még szigorúbb szigorításokkal szemben.

Itt, Katalóniában, ahol én is élek, például már hónapok óta csak reggel és délben nyithatnak ki az éttermek, a bárok, és sok hely van, amelyik csak elvitelre szolgál ki. Nagyjából két hete már reggel 7:30-tól délután 17:30-ig nyitva lehetnek a vendéglátóhelyek, de ha jól tudom, maximum 50%-os kapacitással. Természetesen vannak helyek, ahol ezt bőven átlépik, és nem tartják be az előírásokat. Természetesen tisztában vagyok a gazdasági következményekkel, itt se jobb a helyzet, csak itt éppen van normális segély, bár így sem könnyű, sok cég és vendéglátóhely megy tönkre.

Amit igazából írni szeretnék, az az, hogy azt nem értem, otthon miért vártak eddig a szigorúbb korlátozásokkal? Ezeket már régen meg kellett volna hozni! Amikor otthon karanténról beszélnek, mindig elmosolyodom, mert otthon nincs és nem is volt karantén. Ha valaki fennakad azon, hogy Spanyolországban enyhítések vannak, akkor tudnia kell azt is, hogy itt már egy éve szigorítások vannak, amik sokkal szigorúbbak, mint otthon. A maszkhasználatról már nem is beszélek, mert ami otthon megy, az szerintem egy vicc. Az elmúlt hónapokban voltam otthon is, és egyszerűen nem értem az emberek »leszarom, akkor se hordom« önfejű, önző, ignoráns hozzáállását.

Én csak egyet kívánok: azt, hogy Magyarország hamar kilábaljon ebből az egészből!"

Madrid

Hogy kiegészítsük a levélben leírtakat: Spanyolországban sokáig szabályozták, hetente hány alkalommal lehet boltba menni, hány méterre lehet elhagyni valakinek a lakóhelyét séta céljából (régiónként 50 és 200 méter között változott a legszigorúbb időszakokban), a köztéri maszkviselés pedig mindig kötelező volt.

madrid | karantén | koronavírus | katalónia | magyarország

FOLYTASD EZZEL

Egy jó tervhez is kellhet több perspektíva

Sulciová Silvia interjú

Skót nyár a ködös budapesti belvárosban – Ilyen a 2023-as év whiskyje

Rendeld meg a Roadster magazin 18. számát!

Megérkezett a tél, már ki lehet csomagolni a Roadster legújabb, sorrendben 18. lapszámát. Mit találunk benne? A Costa Smeralda fedélzetén kipróbáljuk, milyen az élet egy tengerjárón Barcelona és Nápoly között. Ellátogatunk a luxusipar nagyágyúival dolgozó Edinas Paper kőbányai műhelyébe, megmutatjuk, milyen finomságokkal lehet átvészelni a hideg hónapokat, és megismerkedünk a római Palazzo Talìával is, amelyet az olasz rendezőzseni, Luca Guadagnino álmodott meg. Aktuális számunkban is rengeteg izgalmas helyszín bukkan fel: ilyen a kanadai Yukon vidék, az Amalfi-part, a Côte d’Azur-on kipróbáltuk, milyen az új Audi S5. Északabbra is elkalandoztunk: a lapszám talán legszimpatikusabb szereplője az a négy norvég fiatal, akik egy elhagyatott halfeldolgozó üzemet alakították át a skandináv ország és talán Európa legcoolabb pontjává. Ezen kívül bemutatunk öt divatbrandet, akiket érdemes követni, megvizsgáljuk, milyen volt az elmúlt száz évben a lejtők divatja és még ezen kívül is rengeteg izgalmas témánk van, de itt megállunk.

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom