Az Abu-Dzabi Természettudományi Múzeum hivatalosan is megnyitotta kapuit, és ezzel új, grandiózus fejezetet nyitott annak a kulturális negyednek a történetében, mely már most is olyan intézményekkel büszkélkedhet, mint a Louvre Abu Dhabi, a teamLab Phenomena vagy a Manarat Al Saadiyat.
A harmincötezer négyzetméteren elterülő intézmény a Közel-Kelet legnagyobb természettudományi múzeuma, és 13,8 milliárd év tudományos örökségét hozza karnyújtásnyira.
A kiállítóterekben ugyanis a világ születésétől a földi élet történetén át egészen a jövő tudományos életéig tekinthetők meg érdekességek.
A látogatókat a bejáratnál egy öttagú sauropoda „család” monumentális installációja fogadja, mely azonnal felkelti minden ide érkező figyelmét. A kiállítási tárgyak között ikonikus és ritkán látható darabok szerepelnek, mint a hatvanhat millió éves, hihetetlen épségben fennmaradt T-Rex csontváz, Stan.
A világon először harci szituációban látható, egy másik T-Rex és egy Triceratops társaságában.
Ugyanilyen különleges a Murchison-meteorit is, ami 4,5 milliárd éves, a Naprendszer születésének egyik legősibb emléke.
A múzeum nemcsak ősi leleteket mutat be, hanem interaktív installációkkal és közösségi tudományos programokkal kapcsolja össze a múltat, jelent és jövőt.
(Forrás: Euronews, fotók: Abu-Dzabi Természettudományi Múzeum)
legnagyobb | múzeum | természettudományi | közel-kelet | abu dzabi | monumentális
Amikor a Városliget a nappalidig ér – Élet a Dürer Park zöld ligetében
A tavaszi stílus kulcsa: jól megválasztott ékszerek
Sose felejtsd otthon, ha utazol: ez a zsebtolmács lehet a legjobb barátod egy idegen országban
Egykori színház lett a világ legszebb könyvesboltja
Soha nem volt ennyi dollármilliomos a világon – És még gazdagabbak lettek
Prágában minden utcasarok egy titkot rejt
Itt a tavasz, a Roadster legújabb lapszáma pedig diadalmas dübörgéssel robog be az életünkbe! A hagyományoknak megfelelően kalandok sora követi egymást a magazin színes, szélesvásznú lapjain, tele inspiráló történetekkel és még inspirálóbb karakterekkel. Mit találhatunk a 220 oldalas magazinban? Elutazunk Varsóba és Szicíliába, találkozunk a szupersztárokat fotózó Agata Serge-zsel, a gyönyörű izraeli színésznővel, Efrat Dorral, megnézzük, hogyan tiszteleg egy párizsi galéria egy magyar belsőépítész előtt, kipróbáljuk, milyen az új Mercedes és Omoda, megmutatunk négy új és lenyűgöző hotelt, végigjárjuk a Dolomitokat egy Audi A6-tal, belekóstolunk Dubai legjobb éttermeibe, és találkozunk a zseniális divattervezővel, Abodi Dórával is. És ahogy mondani szokás, ez még messze nem minden, a magazin még ezeken kívül is rengeteg színes kalandot tartogat!
Különleges csomagajánlatok itt!


