Az alagút építése folyamatban van, 2029-ben vehetik majd birtokukba az utazók.
Várhatóan 2029-ben adják át a Fehmarnbelt-alagutat, amely Dánia és Németország közötti összeköttetést teszi lehetővé úgy, hogy a német Fehmarn-szigetet és a dán Lolland-szigetet kapcsolja össze kombinált módon, azaz közúton és vasúttal egyaránt.
Az építmény a világ leghosszabb alagútja lesz, melyen az áthaladás vonattal hét, autóval pedig tíz percet vesz majd igénybe.
Az alagút jelentősen lerövidíti majd a két ország közötti átjárást.
Ma körülbelül négy és fél órát kellene vonatoznunk, ha Koppenhágából szeretnénk Hamburgba eljutni. Az alagút elkészülte ugyanezt a távolságot két és fél órás menetidőre csökkenti le, a két város közötti közlekedés pedig az autóval utazók számára körülbelül egy órával rövidebb lesz.
A CNN tájékoztatása szerint mintegy háromezer ember dolgozik majd az alagút építésén a következő nyolc évben, és a kivitelezési munkák során annyi acélmennyiségre lesz szükség, amennyiből ötven Eiffel-tornyot fel lehetne építeni. Úgy tudni, az alagút nagyjából 8,2 milliárd dollárból készül majd. Mint ismert, az Angliát Franciaországgal összekötő, 1993-ban megnyílt Csalagút 15,5 milliárdból épült.
Az építési munkálatok október 12-én megkezdődtek, azóta is folyamatosan közvetítik élő adás keretében a legnagyobb videómegosztó oldalon, hogyan haladnak a kivitelezéssel.
Ez is érdekelhet:
(Fotók: Femern A/S)
világ | alagút | Dánia | Fehmarnbelt | koppenhága | hamburg
Merész kampánnyal robban be a Reebok új kollekciója
A modern luxus nyomában a Range Roverrel

Megérkezett a tél, már ki lehet csomagolni a Roadster legújabb, sorrendben 18. lapszámát. Mit találunk benne? A Costa Smeralda fedélzetén kipróbáljuk, milyen az élet egy tengerjárón Barcelona és Nápoly között. Ellátogatunk a luxusipar nagyágyúival dolgozó Edinas Paper kőbányai műhelyébe, megmutatjuk, milyen finomságokkal lehet átvészelni a hideg hónapokat, és megismerkedünk a római Palazzo Talìával is, amelyet az olasz rendezőzseni, Luca Guadagnino álmodott meg. Aktuális számunkban is rengeteg izgalmas helyszín bukkan fel: ilyen a kanadai Yukon vidék, az Amalfi-part, a Côte d’Azur-on kipróbáltuk, milyen az új Audi S5. Északabbra is elkalandoztunk: a lapszám talán legszimpatikusabb szereplője az a négy norvég fiatal, akik egy elhagyatott halfeldolgozó üzemet alakították át a skandináv ország és talán Európa legcoolabb pontjává. Ezen kívül bemutatunk öt divatbrandet, akiket érdemes követni, megvizsgáljuk, milyen volt az elmúlt száz évben a lejtők divatja és még ezen kívül is rengeteg izgalmas témánk van, de itt megállunk.
Megnézem, mert érdekel!