Néhány éve még a végtelenített medencék és luxus spák voltak az utazók vágyai, ma egyre többen keresik a természetes, hidegvizes élményeket. Jeges tavak, hegyi folyók és vadregényes fürdőhelyek kerültek fel az utazók radarjára. Egy új nemzetközi rangsorból pedig most az is kiderül, hol találhatók a világ legjobb hidegvizes úti céljai.
A listát az izlandi Icewear készítette több mint 54 ezer Google-értékelés elemzésével. A kutatás során olyan kifejezéseket vizsgáltak, mint a „feltöltő”, „nyugtató”, „autentikus” vagy „inspiráló”, majd ezek alapján állították össze a legkedveltebb hidegvizes fürdőhelyek rangsorát.
Az első helyet a Bledi-tó szerezte meg. A Júliai-Alpok ölelésében fekvő gleccsertó nemcsak látványával, hanem kristálytiszta, frissítő vizével is lenyűgözi az utazókat.
A tó körüli panoráma, a hegyek és a híres kis szigettemplom egyedülálló hangulatot áraszt.
A második helyen holtverseny alakult ki. Moraine-tó elképesztően kék vizéről híres, melyet a gleccserekből érkező kőzetszemcsék tesznek szinte természetellenes árnyalatúvá. A víz még nyáron is alig melegszik 5 Celsius-fok fölé, így valóban csak a legbátrabbak merészkednek bele.
A skót felföldön található Cairngorms nemzeti parkban tavak és folyók egész sora rejt vadregényes úszóhelyeket. A homokos partszakaszokkal szegélyezett Loch Morlich és Loch Insh különösen népszerű a vadvízi úszók körében.
A top ötbe még Banff nemzeti park és a Tahoe-tó is bekerült. Előbbi a gleccsertavak és az alpesi panoráma miatt számít legendás célpontnak, utóbbi pedig kristálytiszta vizével és hegyvidéki környezetével vonzza azokat, akik a nyári hőség helyett inkább a frissítő hidegben keresik a feltöltődést.
(Forrás: Euronews, fotók: Getty)
rangsor | gleccsertó | úti cél | tó | coolcation | nyaralás
Liverpool után az otthonodban találkozhat a csúcsteljesítmény és a prémium életmód
A Leica-kamerás csúcstelefon, ami az utazók legújabb kedvence lesz
A frissen őrölt kávé nem csak a ráérős reggelek kiváltsága
Erdőterápia a zuhany alatt, avagy ilyen a stílusos lelassulás a Balatonnál
Figyelmeztet a Ryanair, ez a 7 repülőtér nincs kész a nyári rohamra
Erre gondolnak valójában a légiutas-kísérők, amikor azt mondják, kék szoba
Itt a tavasz, a Roadster legújabb lapszáma pedig diadalmas dübörgéssel robog be az életünkbe! A hagyományoknak megfelelően kalandok sora követi egymást a magazin színes, szélesvásznú lapjain, tele inspiráló történetekkel és még inspirálóbb karakterekkel. Mit találhatunk a 220 oldalas magazinban? Elutazunk Varsóba és Szicíliába, találkozunk a szupersztárokat fotózó Agata Serge-zsel, a gyönyörű izraeli színésznővel, Efrat Dorral, megnézzük, hogyan tiszteleg egy párizsi galéria egy magyar belsőépítész előtt, kipróbáljuk, milyen az új Mercedes és Omoda, megmutatunk négy új és lenyűgöző hotelt, végigjárjuk a Dolomitokat egy Audi A6-tal, belekóstolunk Dubai legjobb éttermeibe, és találkozunk a zseniális divattervezővel, Abodi Dórával is. És ahogy mondani szokás, ez még messze nem minden, a magazin még ezeken kívül is rengeteg színes kalandot tartogat!
Különleges csomagajánlatok itt!

