Csodálatos fűszerillat lengi körül a világ legnagyobb mézecskalácsvárosát

Bergenben, a Lille Lungegård tónál található KODE múzeumi negyed egyik épületében van egy szoba, ami ilyenkor meseillusztrációvá alakul.

Ott lehet megcsodálni a világ legnagyobbjaként számon tartott mézecskalácsvárost, vagyis Pepperkakebyent, ahol bergeni épületek és más városok ikonikus műemlékei is visszaköszönnek, amelyet a köztük elhelyezett figurák és mozgó vonatok töltenek meg élettel.

Az édes terepasztal elkészítésében 1991 óta minden évben részt vesznek bergeni óvodák, iskolák, cégek és magánszemélyek is.

Amikor ugyan az ember először meglátja, talán még világrekorderként is kicsinek tűnik a kiállítás, de időbe telik, mire feltérképezzük a bájos apró részleteket, a gumicukorral díszitett tetőket és a jégvirágos ablakokat. Még a helyi stadion is elkészült játékosokkal és szurkolókkal együtt.

Szintén a sport előtt tiszteleg az egyik vasúti sín melletti kis kosárlabdapálya, míg egy másik vágány mellett egy folyócska látható, rajta mézeskalácscsónakkal és egy velencei híddal.

A kiállítás december 25. kivételével az év utolsó napjáig látható, a belépő felnőtteknek 150 norvég koronába (mintegy hatezer forintba) kerül, míg a gyerekeknek száz korona (négyezer forint), hétköznap a 12 év alattiaknak ingyenes.

Nemcsak Bergen, hanem ezek a norvég városok is tökéletes karácsonyi hangulattal várnak.

(Forrás: Life in Norway, képek: Pepperkakebyen/Facebook)

legnagyobb | norvégia | bergen | mézeskalács | karácsony | mézeskalácsváros

FOLYTASD EZZEL

Hét dolog, amit ki kell próbálnod a legszebb horvát nemzeti parkban

Nagyvárosi kalandor a Volvótól

Rendeld meg a Roadster magazin 19. számát!

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Kulisszák mögött: megnéztük hogy készülnek a prémium bútorok
Hirdetés
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom