A világ legtitokzatosabb hídja hátborzongató történetet őriz

A német Kromlauer Parkban található, Rakotzbrücke néven ismert ördöghidat úgy építették meg, hogy az alatta lévő vízben tükröződve tökéletes körformát adjon ki a képe.

1860-ban egy helyi lovag megbízásából építették a Rakotzsee vize fölött húzódó keskeny hidat. Azért emlegetik ördöghídként, mert az arra járók sokáig úgy vélték,

annyira veszélyes és egyben annyira gyönyörű, hogy csakis a sátán húzhatta fel.

A helyi legendák szerint a hidat építő lovag meggyőzte az ördögöt, hogy segítsen neki a híd építésének befejezésében, azzal a feltétellel, hogy az ördög lehet az első, aki áthalad rajta. Az építőmunkások azonban átverték az ördögöt, és áthajtottak rajta egy kecskét. A sátán ettől égtelen haragra gerjedt, megölte az állatot, és a munkások is csak úgy tudtak megmenekülni, hogy egyikük feláldozta az életét, hogy a többieket meg tudja menteni a biztos haláltól.

A Rakotzbrücke mindkét végét vékony karcsú tornyok díszítik. Ezek olyan természetes bazaltoszlopokhoz hasonlítanak, amelyek Németországban sok helyen előfordulnak. A híd görbületét úgy tervezték, hogy egy tökéletes kör egyik fele legyen, így amikor az alatta lévő víz nyugodt, és a fény megfelelő, létre tud jönni a teljes kőkör illúziója.

Mindehhez társul még a lombos, misztikus környezet, így valóban túlvilági hangulat lengi körbe az építményt.

A Rakotzbrücke népszerűsége csupán az utóbbi években, a közösségi médiának és az Instagramnak köszönhetően nőtt meg. A híd egy egynapos kirándulás keretében könnyen megközelíthető Berlinből, a kelet-németországi Kromlauer Parkban mindenki számára megtekinthető, ugyanakkor a felújítás alatt álló hídra rálépni tilos. A kirándulást érdemes tavaszra vagy őszre időzíteni, nyáron ugyanis csökken a víz mennyisége, télen pedig a tó befagy a híd alatt, így a tökéletes kör látványa nem tud létrejönni.

Mivel a tó nem túl nagy, mindösszesen tíz perc alatt körbesétálható, így számos szögből meg lehet próbálni a tökéletes fotósorozat elkészítését.

Szlovénia is méltán híres természeti kincseiről és épített örökségéről is. Egészen egyedülálló erődítmény tud azonban megszületni akkor, ha mindez évszázados kitartással párosul.

(Fotók: Getty Images)

híd | ördöghíd | utazás | Németország | rakotzbrücke

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom