Szlovéniában bírságot kapnak azok, akik vörös besorolású országba utaznak

Például Magyarországra sem lehet jönni pénzbírság nélkül. Óriási a felháborodás.

Szlovénia megbünteti azokat az állampolgárait, akik a koronavírus-járvány megfékezésre hozott korlátozások ellenére vörös besorolású országba utaznak, mondta Ales Hojs belügyminiszter a szlovén közszolgálati televíziónak adott interjújában kedden.

A fertőző betegségekről szóló törvény kétségtelenül engedélyezi a mozgás korlátozását és az ország elhagyásának tilalmát, és

bár fizikailag senkit nem gátolhatnak meg abban, hogy átlépje a határt, ebben az esetben a határőrség pénzbírságot szab ki.

Szlovéniában óriási felháborodást keltett a kormánynak az a rendelete, amely megtiltotta a külföldre utazást olyan országokba, amelyeket Ljubljana vörös besorolású államként tart nyilván.

Ebbe a kategóriába tartozik az összes szomszédos ország, Magyarország, Ausztria, Olaszország és Horvátország is.

Szlovén állampolgárok egy csoportja, akik ingatlanokkal vagy hajókkal rendelkeznek Horvátországban, emiatt petíciót indítottak, amelyet eddig háromezer-ötszázan írtak alá, valamint kezdeményezték az alkotmánybíróságnál a határozat felülvizsgálatát is.

A szlovén állampolgárok 120 ezer ingatlannal, nyolcezer-ötszáz hajóval és több ezer bérelt kempinghellyel rendelkeznek Horvátországban, sokan pedig azt tervezték, hogy a húsvéti ünnepeket ott töltik.

Szlovénia hétfőtől szigorított határátlépési feltételein, április 1-jétől 11-ig pedig teljes zárlatot is elrendelt az országban.

A jelenlegi korlátozások március 31-ig lesznek érvényben az országban, ezt követően a válságstáb újabb két hétre meghosszabbíthatja őket.

Szigorításokra a bejelentések szerint országos szinten nem, de régiónként lehet számítani. Bécsben húsvét után még jó darabig rendkívüli zárlat lesz, Angliában viszont vége a szigornak.

(Forrás: MTI)

szlovénia | kormány | vírus | pénzbírság | fertőzés

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom