A hosszú és egészséges élet elérése nem elérhetetlen álom, sokkal inkább tudatos életmódbeli döntések sorozata, amelyek mindenki számára elérhetőek. Sokszor lehet hallani, hogy a világ rohan, azonban a jobb és hosszabb élet érdekében bőven elég lehet a sétát preferálni. Nem csupán fizikailag, de mentálisan, sőt emocionálisan is jelentős pozitív hatást eredményezhet, ha naponta beiktatunk legalább egy rövid sétát.
Kívül-belül segít
Vannak, akik arra esküsznek, hogy legalább napi 10 000 lépést kell megtenni annak érdekében, hogy egészségesek maradjunk, azonban a legújabb kutatások szerint akár már 4000 lépés is jelentős javulást eredményezhet az életminőségben – sőt, akár már 2300 lépés is pozitív hatást okozhat, de azért itt álljunk is meg az alkudozásban. A rendszeres gyaloglás csökkentheti a krónikus betegségek, például a szív- és érrendszeri problémák, a magas vérnyomás, a 2-es típusú cukorbetegség kialakulásának a kockázatát. Egyes kutatások szerint a rendszeres séta akár az agy öregedését is lassíthatja, csökkentve az Alzheimer-kór kialakulásának esélyét.
Ráadásul nem csupán fizikai előnyökkel gazdagodhat, aki a séta mellett teszi le a voksát, hiszen már ez a minimális testmozgás is pozitívan hat a hangulatra, csökkenti a stresszt és elősegíti a jobb alvást. A sétálás közben felszabaduló endorfin javítják a hangulatot és az általános közérzetet, míg a stresszhormonok szintje csökken, hozzájárulva a nyugodtabb, pihentetőbb alváshoz.
Legyen a napi rutin része
Van bőrápolási- és hajápolási rutinunk, étrendünk, edzéstervünk… a séta miért ne válhatna a mindennapok jól megtervezett részévé? Könnyen beépíthető a napirendünkbe, hiszen nem kell hozzá semmilyen különleges felszerelés vagy eszköz, ráadásul bármikor elvégezhető – legyen szó reggeli előtti frissítő sétáról, vagy egy hosszú munkanap utáni levezetésről.
Az apró lépések is nagy változásokat hoznak, és ezek a mindennapi szokások idővel komoly egészségügyi előnyökkel járhatnak.
Viszont nagyon fontos, hogy ne csináljunk belőle kötelező programot, tehát ne akarjuk mindenképpen teljesíteni az esetlegesen kitűzött lépésszámot, legalábbis ne annyira, hogy az egész küldetés egy szorongató stresszfaktorrá váljon. Ne érezzünk nyomást a lépések számának elérésében, és ne hasonlítgassuk magunkat másokhoz. A séta egészséges – de csak addig, amíg nem válik kényszeressé.
Gyors vagy lassú séta: számít a különbség?
Bár a mozgás bármely formája üdvözlendő, azonban érdemes tudni, hogy a gyorsabb tempójú séta hatékonyabb, mintha mindössze andalognánk a városban. Számos kutatás bizonyítja, hogy a heti négy alkalommal megtett, gyors tempójú séta az agyat is védi az öregedéstől, emellett természetesen hatékonyabb kalóriaégetést is eredményez – az egyik legjobb aerob edzésforma. Na de mit is jelent ez? Az aerob edzés olyan fizikai tevékenységet ír le, amely erősíti a szív- és érrendszert, és javítja az állóképességet azáltal, hogy az edzés során oxigén felhasználásával energiát termel. Ide tartozik például a kocogás, az úszás és a kerékpározás.
Mint oly sok esetben, itt sem a mennyiség, sokkal inkább a minőség számít, vagy még inkább maga a tény, hogy végre felszedtük a hátsónkat a kanapéról.
A lényeg ugyanis, hogy mozgásban legyünk. Ne szomorodjunk el, ha nincs kedvünk futni, csak sétálni, hiszen utóbbi sokkal jobban kíméli az ízületeket.
Ha az eddig felsoroltak nem voltak még elég meggyőzőek, akkor azt is fontos még hozzátenni, hogy a tény, hogy a sétával időt szánunk a testmozgásra, így saját magunkra, növeli az önbizalmunkat. Hiszen milyen nagyszerű érzés magunkat és az igényeinket, a saját egészségünket prioritásba helyezni.
(Forrás: Vogue.com, fotók: Getty Images)
hosszú élet | egészségmegőrzés | egészség | sport | testmozgás
A kiberbiztonság téged is érint! Mit is jelent valójában?
Így élheted meg az ünnepi hangolódást egy csodás kastély birtokán itt, a szomszédunkban
Inspirál, feltölt, felszabadít – a W by Roadster magazin egy olyan univerzumba kalauzol, amiben szívesen létezünk. Magával ragadó egyéniségeket és sztorikat mutat be és kínál inspirációt a világ minden tájáról. Szofisztikált, könnyed és elegáns, akárcsak az olvasói.
Az 2024/1. szám tartalmából:
Ha nyár, akkor irány a mediterráneum: különböző alkotókon, helyeken és élményeken keresztül járjuk be a Mediterrán térség legvágyottabb helyeit. Gyönyörű enteriőröket mutatunk be a Balaton-felvidéktől Puglián át egészen Marokkóig, valamint elkalauzolunk a régió leggyönyörűbb hoteljeibe is. Izgalmas, kreatív nőkkel beszélgetünk művészetről, alkotásról és az élet művészetéről. Divatanyagunkban pedig a szabad, korlátok nélküli létezésre inspirálunk.