Egyedül szeretnéd megnézni Európa egyik legnépszerűbb műemlékét? Kétmillió forintért megteheted

Görögország exkluzív vezetett túrákat kínál az Akropoliszhoz azoknak, akik ezért hajlandóak mélyen a zsebükbe nyúlni.

Aki élne a lehetőséggel, az április 1-től teheti ezt meg maximum öt fős csoportokban, ötezer euróért, azaz majdnem kétmillió forintért. Igaz, ez fejenként "csak" 383 ezer forintra jön ki. Persze, ha valaki egyedül venne részt az eseményen, ezt megteheti a teljes összegért, de maximum négy csoport részére áll az ajánlat.

Az idegenvezetések a szokásos nyitvatartási időn kívül zajlanak majd, reggel hét és kilenc, vagy este nyolc és tíz között.

Mint Nicoletta Divari-Valakou, a kulturális minisztérium kulturális erőforrások fejlesztéséért felelős vezetője elmondta, azért döntöttek a szolgáltatás bevezetése mellett, mert van rá kereslet, és a vezetett túrák nem ártanak a régészeti lelőhelynek, épp ellenkezőleg: hozzájárulnak annak népszerűsítéséhez. A bevételeket pedig kulturális projektekbe és műemlékek fenntartásába forgatják vissza.

Az Akropolisz naponta több tízezer látogatót vonz, az épületegyüttesben számos történelmi műtárgy és helyszín található, köztük a Parthenon. Augusztusban Görögország bejelentette, hogy napi húszezerre korlátozza a turisták számát.

Idén nyáron az is előfordult, hogy a nagy hőség miatt bizonyos időközökre be kellett zárni a látványosságot, de Athén ezzel együtt is hatalmas turisztikai elismerést kapott.

(Forrás: Business Insider, képek: Unsplash)

 

vezetett túra | kis csoport | akropolisz | Athén | idegenvezetés | exkluzív

FOLYTASD EZZEL

Egy jó tervhez is kellhet több perspektíva

Sulciová Silvia interjú

Skót nyár a ködös budapesti belvárosban – Ilyen a 2023-as év whiskyje

Rendeld meg a Roadster magazin 18. számát!

Megérkezett a tél, már ki lehet csomagolni a Roadster legújabb, sorrendben 18. lapszámát. Mit találunk benne? A Costa Smeralda fedélzetén kipróbáljuk, milyen az élet egy tengerjárón Barcelona és Nápoly között. Ellátogatunk a luxusipar nagyágyúival dolgozó Edinas Paper kőbányai műhelyébe, megmutatjuk, milyen finomságokkal lehet átvészelni a hideg hónapokat, és megismerkedünk a római Palazzo Talìával is, amelyet az olasz rendezőzseni, Luca Guadagnino álmodott meg. Aktuális számunkban is rengeteg izgalmas helyszín bukkan fel: ilyen a kanadai Yukon vidék, az Amalfi-part, a Côte d’Azur-on kipróbáltuk, milyen az új Audi S5. Északabbra is elkalandoztunk: a lapszám talán legszimpatikusabb szereplője az a négy norvég fiatal, akik egy elhagyatott halfeldolgozó üzemet alakították át a skandináv ország és talán Európa legcoolabb pontjává. Ezen kívül bemutatunk öt divatbrandet, akiket érdemes követni, megvizsgáljuk, milyen volt az elmúlt száz évben a lejtők divatja és még ezen kívül is rengeteg izgalmas témánk van, de itt megállunk.

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Hirdetés