Close
Már most elképesztő a tolongás a nyár egyik legnépszerűbb látványosságánál, mi lesz később?

Már most elképesztő a tolongás a nyár egyik legnépszerűbb látványosságánál, mi lesz később?

Idén áprilistól kezdődően már naponta annyian látogatnak ide, mint augusztusban szoktak, ami hagyományosan a görög turizmus legforgalmasabb hónapja.

Az Akropoliszt mindig is kitüntetett figyelem övezte, idén májusban azonban mintegy 14 ezer látogató érkezett, ami hetven százalékos növekedést jelent 2022-hez képest. Ez pedig már előrevetíti, mi vár a turistákra a főszezon csúcsán.

Mindez a gyakorlatban azt jelenti, hogy nem ritkán még online „gyorsbelépővel” is körülbelül 15 percet kellett várni a belépésre, az Akropolisz tetején pedig az emberek csak libasorban haladhatnak.

De a helyzet olyankor igazán súlyos, amikor tengerjárók kötnek ki Pireuszban, és két-háromezer utas áramlik a látványosságokhoz. Ilyenkor egy óránál is több lehet a várakozási idő.

A szentély kapujánál a zsúfoltság időnként olyan méreteket ölt, hogy a biztonsági őröknek kell beavatkozni.

Az UNESCO-t támogató World Heritage Watch aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy az Akropoliszon nem alkalmazzák azokat a látogatók szabályozására vonatkozó terveket, amelyeket az ENSZ világörökségi egyezménye előír, és amelyet Görögország is aláírt.

A görög kulturális minisztériumot sokan bírálták a nemrég végzett helyreállítási munkálatok miatt, amelyek keretében egy új betonjárda is épült. Az ellenzők szerint ez teljesen felelőtlen lépés volt, ami csak a turisták számának növelését célozza, a minisztérium viszont azzal érvelt, hogy így a látványosság kerekesszékkel is könnyebben megközelíthető, és általában is csökken a baleseti kockázat.

A túlzsúfoltság elkerülése érdekében június végéig fokozatosan idősávos rendszert vezetnének be, a terület őrei szerint azonban a szezon közepén bevezetni az új rendszert óriási hiba, ami tovább terhet jelent a munkájukban. Azt javasolják, hogy a változtatásokat az idegenforgalmi szezon után vezessék be.

Minezek alapján érdemes körültekintően megterveznünk az utazás időpontját, de minden hátránya mellett az Akropolisz a világ egyik legjobb ár-érték arányú látnivalója a turisták szerint. Ha pedig a görög szigeteket céloznánk meg, ezek a legjobbak és a legrosszabbak.

(Forrás: Euronews, képek: Getty Images, Unsplash)

tömeg | akropolisz | görögország

FOLYTASD EZZEL

Ráleltünk Budapest és a BMW legszorosabb párhuzamára

Őszinte, szórakoztató és sorsfordító – Így lett a Körvonal az ország kedvenc játéka

Rendeld meg a Roadster magazin 13. számát!

Beköszöntött az ősz, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 13. száma. Mit találunk benne? Bejárjuk Japán izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik legszínesebb és leghíresebb dizájnerével, Karim Rashiddal, Nápolyban megkóstoljuk Olaszország negyedik legjobb pizzáját, és benézünk az Attolini szabódinasztia műhelyébe is. A Napa-völgyben teszteljük, milyen az új, elektromos Rolls-Royce, és elbeszélgetünk a W luxushotelben megnyitott Nightingale by Beefbar alapítójával, Riccardo Giraudival is. Elmegyünk egészen Dél-Koreáig, hogy megnézzük közelről, milyen a világ egyik leghangulatosabb kávézója, a Mudzsige panzió, ezen kívül pedig találkozunk még párizsi keramikusművésszel, Japánban dolgozó magyar építésszel, vitorlázógép pilótával, egy római napszemüveg brand alapítójával, és a születésnapját ünneplő Babel Budapest megálmodójával is. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Instagram