Nehéz elképzelni egy magas felhőkarcolót egy csendes, hófödte alpesi völgy közepén, márpedig éppen ilyet terveznek Zermattba, közvetlenül a Matterhornra néző kilátással. Az ötlet érthetően pillanatok alatt fő beszédtémává vált a környéken: helyiek, turisták, építészek, szakértők érdeklődve-szkeptikusan fogadják.
Lina Peak névre hallgat a merész épület, amelynek célja, hogy segítsen megoldani Zermatt súlyos lakáshiányát, különösen az idénymunkások számára.
A 65 emeletes toronyház terve ugyanakkor érthetően vitákat kavart: van-e helye a hagyományos faházairól, kis utcáiról és alpesi tájairól ismert faluban?
Heinz Julen, egy helyi építész-művész-dizájner idén november közepén mutatta be nyilvánosan a koncepciót. A tornyot Zermatt határától körülbelül 800 méterre, egy nagyjából 1500 méteres tengerszint feletti magasságban fekvő mezőgazdasági területen helyezi el.
Maga az épület egy 40 × 40 méteres alapterületen állna, így magas lenne, de az aljánál viszonylag kompakt. Julen szerint Zermatt számára az egyetlen értelmes lehetőség a felfelé terjeszkedés, különösen, mert a falu egy keskeny hegyi völgybe szorul, ahol nagyon korlátozott a tér.
Megvan a program is: a földszinten szolgáltatások, a 32. emeletig megfizethető lakások, fölötte luxuslakások helyezkednének el.
Zermatt globális turisztikai célpont, miközben az állandó lakossága mindössze 5800 fő körül van. A téli csúcsidőszakokban a településen élők száma akár 40 000 főre is duzzadhat. Ez az erős szezonális hullámzás a sztratoszférába lövi az árakat. A turizmusból élők rendkívül nehezen tudnak megfizethető szállást biztosítani az idénymunkásoknak.
Hatszáz aláírás
Julen szerint a Lina Peak kompakt megoldást kínál a a térkihasználást maximalizáló felfelé terjeszkedéssel, amivel csökkenti a környezeti lábnyomot, és tisztességes esélyt ad az idénymunkásoknak. A „vertikális falu” – állítja – hosszú távra enyhítheti a Zermattra nehezedő nyomást, ha a turisták száma tovább növekszik.
A projekt becsült költsége körülbelül 500 millió svájci frank (mintegy kétszázmilliárd forint). Az építkezés, ha jóváhagyják öt-tíz évig tarthat.
A fejlesztő már megszerezte a mezőgazdasági telkeket, de továbbra is jelentős akadályok állnak fenn: a földterület mezőgazdaságiról lakó-/kereskedelmi célúvá való átminősítése, valamint a nyilvános népszavazás általi jóváhagyás – de már az átminősítési folyamat elindításához is össze kell gyűjteni 600 aláírást, és csak ezután jöhet majd népszavazás arról, hogy megépülhet-e a torony.
Fel a Matterhornra
Még évekkel ezelőtt a Roadsteren is írtunk arról, milyen megmászni a világ egyik legismertebb hegyét, méghozzá éppen Zermattból.
(Forrás: Parametric Architecture, nyitókép: Unsplash)
matterhorn | Svájc | Lina Peak | alpok | felhőkarcoló | zermatt
Liverpool után az otthonodban találkozhat a csúcsteljesítmény és a prémium életmód
A Leica-kamerás csúcstelefon, ami az utazók legújabb kedvence lesz
A frissen őrölt kávé nem csak a ráérős reggelek kiváltsága
Erdőterápia a zuhany alatt, avagy ilyen a stílusos lelassulás a Balatonnál
Ház az Atlanti-óceán kapujában, ahonnan a polgárőrség a határt figyelte egykor
Feltámasztják a '60-as évek optimizmusát ennek a múzeumnak a felújításával
Itt a tavasz, a Roadster legújabb lapszáma pedig diadalmas dübörgéssel robog be az életünkbe! A hagyományoknak megfelelően kalandok sora követi egymást a magazin színes, szélesvásznú lapjain, tele inspiráló történetekkel és még inspirálóbb karakterekkel. Mit találhatunk a 220 oldalas magazinban? Elutazunk Varsóba és Szicíliába, találkozunk a szupersztárokat fotózó Agata Serge-zsel, a gyönyörű izraeli színésznővel, Efrat Dorral, megnézzük, hogyan tiszteleg egy párizsi galéria egy magyar belsőépítész előtt, kipróbáljuk, milyen az új Mercedes és Omoda, megmutatunk négy új és lenyűgöző hotelt, végigjárjuk a Dolomitokat egy Audi A6-tal, belekóstolunk Dubai legjobb éttermeibe, és találkozunk a zseniális divattervezővel, Abodi Dórával is. És ahogy mondani szokás, ez még messze nem minden, a magazin még ezeken kívül is rengeteg színes kalandot tartogat!
Különleges csomagajánlatok itt!