Európa és Észak-Amerika módosított térképe megmutatja, hogy egy adott földrajzi szélességen lévő város hol helyezkedne el a másik kontinensen.
Különleges térképet készített egy földrajz-rajongó: Észak-Amerika teljes területén elhelyezte Európa és a nagyvilág egy-egy városát, azonos földrajzi szélességen, ami azonban nem feltétlenül jelent azonos éghajlati viszonyokat is.
A legjobb példa erre Róma, ami az Egyesült Államokban Chicago helyén volna, ahol azonban időről időre előfordulnak fogcsikorgató telek, és a „szeles város” becenév sem véletlen. Hasonlóan ellentmondásos a Milwaukee–Marseille rokonság is, az azonos földrajzi szélesség tehát nem mindig jelent azonos éghajlatot is.
Észak-Amerika nagyvárosai helyén az Atlanti-óceánon túli nagyvárosok, földrajzi szélesség szerint:
Másfelől ugyanilyen érdekes, hogy melyik amerikai nagyváros hol helyezkedne el Európában. Budapest például Seattle-lel van „egy vonalban”, innen is származik a nyitókép, ahol a grunge fővárosának emblematikus épületét, a Space Needle-t varázsolta a Duna partjára a mesterséges intelligencia.
Izland fővárosa Fairbanks, Nagy–Britanniáé pedig Calgary lenne. New York pontosan Madrid helyét foglalná el, míg Washington volna Lisszabon.
Európa fővárosai helyén Észak-Amerika legnagyobb városai a földrajzi szélesség szerint:
Persze ez csak gondolatkísérlet, egy érdekes játék, amit tét nélkül kipróbálhat bárki pár percre – mondjuk a minszki Edmontonban.
(Forrás: Traveller365, nyitókép: Unsplash, térképek: Reddit)
térkép | usa | Európa | egyesült államok
A kiberbiztonság téged is érint! Mit is jelent valójában?
Így élheted meg az ünnepi hangolódást egy csodás kastély birtokán itt, a szomszédunkban
Megérkezett a tél, már ki lehet csomagolni a Roadster legújabb, sorrendben 18. lapszámát. Mit találunk benne? A Costa Smeralda fedélzetén kipróbáljuk, milyen az élet egy tengerjárón Barcelona és Nápoly között. Ellátogatunk a luxusipar nagyágyúival dolgozó Edinas Paper kőbányai műhelyébe, megmutatjuk, milyen finomságokkal lehet átvészelni a hideg hónapokat, és megismerkedünk a római Palazzo Talìával is, amelyet az olasz rendezőzseni, Luca Guadagnino álmodott meg. Aktuális számunkban is rengeteg izgalmas helyszín bukkan fel: ilyen a kanadai Yukon vidék, az Amalfi-part, a Côte d’Azur-on kipróbáltuk, milyen az új Audi S5. Északabbra is elkalandoztunk: a lapszám talán legszimpatikusabb szereplője az a négy norvég fiatal, akik egy elhagyatott halfeldolgozó üzemet alakították át a skandináv ország és talán Európa legcoolabb pontjává. Ezen kívül bemutatunk öt divatbrandet, akiket érdemes követni, megvizsgáljuk, milyen volt az elmúlt száz évben a lejtők divatja és még ezen kívül is rengeteg izgalmas témánk van, de itt megállunk.
Megnézem, mert érdekel!