Kevesen nézhetnek farkasszemet reggeli kávészürcsölgetés közben a Himalájával

A Kumaon Hotel egy félreeső épületegyüttes India hegyvidékes, nyüzsgésmentes vidékén.

Az üdülőhely nagy részét helyi anyagok felhasználásával oldották meg, a belső tereket pedig többek között kézműves bútorok gazdagítják.

A kilátás is egészen impozáns, hiszen

kevesen nézhetnek farkasszemet reggeli kávészürcsölgetés közben a Himalájával,

azonbelül is India második legmagasabb hegységével, a közel nyolc kilométeres Nanda Devivel. De a szálláshelyhez könyvtár is jár, valamint számos túralehetőséget biztosítanak, hogy a világ végén szellemileg és fizikailag is felfrissülhessen a földi halandó.

Amikor ezt látjuk az ablakunkból, érdemes lehet kihívni egy időmágust, hogy palackozza be a pillanatot:

Ha további szállodakülönlegességek között szemezgetünk, érdemes megemlítenünk az Aerotel Beijinget, ahol annyit kell fizetnünk egy szobáért, amennyi időt ott töltünk. De nem feltétlenül szükséges Kínáig vagy Indiáig repülnünk egy exkluzív szállodáért: a fővárosban ugyanis az egykori Távbeszélő Központ helyén, a Szent Anna-templommal szoros építészeti egységben álmodták meg az Emerald Residence apartmanházat és boutique hotelt.

Elegancia és minőség méregzöldben: ilyen lesz Budapest exkluzív szállodája

Az Emeraldban egy kozmopolita, ugyanakkor nívós, lágy, és némileg egzotikus hangulatú belsőt alakítottak ki.

A hónapok óta tartó korlátozások miatt egyébként a hazai és nemzetközi szállodaipar is nagyon nehéz helyzetben van – egy elemzés szerint Magyarországon a korlátozások fokozatos feloldásával a nyári hónapokban térhet magához valamennyire, az egy kiadható szobára jutó árbevétel 2019-es szintjét várhatóan csak a 2023-as szezonban érheti el az iparág:

Nagyjából ekkor éledhet újra a hazai szállodaipar

Először a vidéki szálláshelyek iránt térhet vissza a kereslet.

(Forrás: Uncrate)

india | hotel | himalája

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom