Kiderült, mikor oldják fel teljesen a korlátozásokat Nagy-Britanniában

Elhalasztották a teljes feloldás az angolok az új delta variáns miatt, most viszont a miniszterelnök is megerősítette, mikor oldják fel az utolsó korlátozásokat. 

Megfelelőnek tűnik a július 19-re halasztott időpont a koronavírus-járvány megfékezését célzó, még érvényben lévő utolsó korlátozások feloldására, mondta hétfőn Boris Johnson brit miniszterelnök.

A brit kormány februárban kidolgozott, négy időpontból álló részletes nyitási menetrendje eredetileg éppen hétfőre irányozta elő a jogi korlátozások teljes feloldását.

A brit miniszterelnök azonban egy hete bejelentette, hogy a fokozottan fertőzőképes delta vírusvariáns terjedése miatt július 19-re halasztották az utolsó, negyedik nyitási lépést.

Johnson kijelentette, hogya a nagy-britanniai oltási kampány változatlanul kiemelkedő siker, a felnőtt lakosság csaknem hatvan százaléka már mindkét oltási dózist megkapta. Ennek alapján úgy látja, hogy július 19. valóban a korlátozások feloldásának végső időpontja lesz.

Hozzátette: a kormány továbbra is úgy tartja, hogy a nyitási menetrendnek óvatosnak, de visszafordíthatatlannak kell lennie.

Hétfőn a brit kormány annyi enyhítést engedélyezett, hogy megszűnt az esküvőkre és a gyászszertartásokra meghívható vendégek létszámára eddig megszabott harminc fős felső korlátozás, emellett az idősotthonok lakóinak nem kell két hétre karanténba vonulniuk, ha külső helyszínekre látogattak és utána visszatértek az otthonba.

Érvényben maradt viszont az az előírás, hogy szabadtéren - a sportrendezvényektől eltekintve - legfeljebb harminc, zárt terekben, elsősorban magánlakásokban legfeljebb hat, nem egy háztartásban élő ember tartózkodhat egymás társaságában.

Az éttermekben és a pubokban továbbra is csak asztali felszolgálás lehetséges, a bárpultoknál nem lehet fogyasztani, és egy-egy asztalnál legfeljebb hatan ülhetnek.

A színházak és a mozik ötven százalékos kapacitással működhetnek, és az éjszakai szórakozóhelyek egyelőre nem nyithatnak ki. A külföldi utazások lehetőségéről szólva Boris Johnson hétfőn kijelentette: a kormány vizsgálja annak lehetőségét, hogy azoknak, akik már mindkét oltási dózist megkapták, ne kelljen tíz napra karanténba vonulniuk, ha külföldről utaznak be Angliába.

A brit miniszterelnök hozzátette ugyanakkor, hogy az utazások szempontjából ez az év még nehéz lesz, mivel a kormány elsődleges fontosságú célként tűzte ki annak megakadályozását, hogy a koronavírust külföldről ismét behurcolják az országba.

A közlekedési lámpákéhoz hasonló színkódos rendszer, amelyet a brit kormány a múlt hónapban vezetett be, zöld, sárga és vörös koronavírus-kockázati kategóriákba sorolja a külföldi országokat. A zöld kategóriás országokból érkezőknek nem kell karanténba vonulniuk.

A vörös kategóriás országokból csak a brit és az ír állampolgárok, illetve a Nagy-Britanniában letelepedési engedéllyel élő külföldiek utazhatnak be, de érkezésük után nekik a brit kormány által kijelölt, őrzött szállodák valamelyikében kell tölteniük a kötelező tíznapos karantént.

A sárga kategória a legnépesebb, 167 országot számláló csoport. A brit kormány ide sorolja Magyarországgal együtt az összes EU-tagállamot.

A sárga kategóriás országokból érkezőknek továbbra is tíz napot karanténban kell tölteniük, indulásuk előtt egy, érkezésük után két koronavírustesztet kell elvégezniük.

A brit kormányra ugyanakkor egyre nagyobb nyomást gyakorol a turisztikai szektor annak érdekében, hogy azok, akik mindkét oltási adagot megkapták, karanténkötelezettség nélkül beutazhassanak.

Amíg a britek nagyon óvatosak a végső, nagy nyitással, a franciák a szórakozóhelyeik korlátozásait törlik el, az olaszoknál egy kivételével minden régió fehér besorolásba lépett át, Szardíniába pedig semmilyen teszt vagy oltási igazolás sem kell.

(Fotók: Unsplash, forrás. MTI)

koronavírus | angol | brit | delta variáns | feloldás

FOLYTASD EZZEL

A kiberbiztonság téged is érint! Mit is jelent valójában?

Így élheted meg az ünnepi hangolódást egy csodás kastély birtokán itt, a szomszédunkban

Rendeld meg a Roadster magazin 18. számát!

Megérkezett a tél, már ki lehet csomagolni a Roadster legújabb, sorrendben 18. lapszámát. Mit találunk benne? A Costa Smeralda fedélzetén kipróbáljuk, milyen az élet egy tengerjárón Barcelona és Nápoly között. Ellátogatunk a luxusipar nagyágyúival dolgozó Edinas Paper kőbányai műhelyébe, megmutatjuk, milyen finomságokkal lehet átvészelni a hideg hónapokat, és megismerkedünk a római Palazzo Talìával is, amelyet az olasz rendezőzseni, Luca Guadagnino álmodott meg. Aktuális számunkban is rengeteg izgalmas helyszín bukkan fel: ilyen a kanadai Yukon vidék, az Amalfi-part, a Côte d’Azur-on kipróbáltuk, milyen az új Audi S5. Északabbra is elkalandoztunk: a lapszám talán legszimpatikusabb szereplője az a négy norvég fiatal, akik egy elhagyatott halfeldolgozó üzemet alakították át a skandináv ország és talán Európa legcoolabb pontjává. Ezen kívül bemutatunk öt divatbrandet, akiket érdemes követni, megvizsgáljuk, milyen volt az elmúlt száz évben a lejtők divatja és még ezen kívül is rengeteg izgalmas témánk van, de itt megállunk.

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom