A Tatabánya külterületén található Csákányospusztai templommaradvány lett a harmadik Árpád-kori templomrom, ami a ROM Vándor program részeként megújult. A majd 800 éves műemlék teljes rehabilitációja közel 15 millió forintba került.
Tatabánya eddig is kedvelt kirándulóhelynek számított, a vértesbeli túrák mellett elég a Turul-emlékműre, Vitányvárra vagy a számos kilátóra gondolni. Most viszont eggyel több felkeresésre érdemes helyszín van: a 2021 óta élő ROM Vándor program harmadik elemeként (a töki és kövesdi templomromok után) helyreállították a Csákányospusztai templomromot, és rendezték annak természeti környezetét is.
Építési áldozat
A templomrom egy Árpád-kori, egyhajós, patkóíves szentélyű, északkeleti irányba tájolt kis templom maradványa, amelyet egy 2003-2005 közötti régészeti kutatás tárt fel. Az előkerült román-kori töredékeket a Tatabányai Múzeum őrzi. A vakíves fríz és a félköríves, rézsűs ablakok maradványai alapján a templomot a 12-13. század fordulóján építhették Csákányegyház falu számára.
A templomtól északra és keletre 144 sírhely feltárásával temetkezés nyomait találták, valamint egy vélhetően építési áldozatként használt, gabonamagvakat tartalmazó fazék maradványait a templomtéren belül.
A középkori falazatok konzerválása, állagmegóvása keretében megerősítették a megmaradt falszövetet. A falazati munkálatok a területen összegyűjtött eredeti kövek felhasználásával történtek. A szakrális tér funkcióját egy kőtömb oltárral és egy kőpaddal jelzik.
Állítottak egy Corten acél műemléktáblát a kapuzatnál a leírás mellett a templom elméleti rekonstrukciós ábrájával, míg a bekötőútál lévő információs tábla a területhasználatról, a természeti értékekről és a régészeti tudományos ismeretekről tájékoztat. Épült továbbá egy tűzrakó hely a templom szomszédságában.
A templomrom hivatalosan is műemléki védettséget kapott.
Csákányospuszta a Vértes északkeleti peremén, Szárliget település határában bújik meg, de a középkorban még Csákányosegyháza névre hallgató kis hegyi telep ma már leginkább turisztikai célpont.
A „Vértes kapujaként” is emlegetett szórvány a térség gyalogos- és lovas turizmusának egyik kedvelt kiindulópontja.
A területet az Országos Kéktúra, a Mária út és a Szent Jakab zarándokút is átszeli. A Natura 2000 részévé nyilvánított természetvédelmi területen több különleges, védett állatfaj – gyurgyalag, nyaktekercs vagy zöld gyík – is megtalálható.
Következik Somogy
A ROM Vándor program tartalmi vázát a Magyarországon nagy számban fellelhető, elhagyatott középkori romok – kisebb települések külterületén meghúzódó templom- és kolostorromok – adják. Országosan több száz ilyen típusú építészeti örökség található, melyek az idő és az elhanyagoltság nyomán fokozatosan pusztulnak. Megmentésük, minőségi rehabilitációjuk a következő generáció számára is értéket teremt.
A program több mint száz romemlék feltérképezésével és mindegy ötven bejárásával kezdődött, majd kijelölték a műemléki helyszíneket. Jelenleg négy helyszínén az előkészítési munkák előrehaladott állapotban vannak, a következő állomás a somogyi Varjaskéri pusztatemplom romja, melyet várhatóan idén ősszel adhatnak át –a tervek szerint évente egy-két romot újít majd fel az építőipari vállalat.
A csákányospusztai felújításhoz szükséges szakági előkészítést, engedélyeztetést és kivitelezést, az építmény teljes rehabilitációját a Market Építő Zrt. koordinálta és finanszírozta, száz százalékig önerőből.
romtemplom | csákányospuszta | market | kirándulás | felújítás
A kiberbiztonság téged is érint! Mit is jelent valójában?
Így élheted meg az ünnepi hangolódást egy csodás kastély birtokán itt, a szomszédunkban
Megérkezett a tél, már ki lehet csomagolni a Roadster legújabb, sorrendben 18. lapszámát. Mit találunk benne? A Costa Smeralda fedélzetén kipróbáljuk, milyen az élet egy tengerjárón Barcelona és Nápoly között. Ellátogatunk a luxusipar nagyágyúival dolgozó Edinas Paper kőbányai műhelyébe, megmutatjuk, milyen finomságokkal lehet átvészelni a hideg hónapokat, és megismerkedünk a római Palazzo Talìával is, amelyet az olasz rendezőzseni, Luca Guadagnino álmodott meg. Aktuális számunkban is rengeteg izgalmas helyszín bukkan fel: ilyen a kanadai Yukon vidék, az Amalfi-part, a Côte d’Azur-on kipróbáltuk, milyen az új Audi S5. Északabbra is elkalandoztunk: a lapszám talán legszimpatikusabb szereplője az a négy norvég fiatal, akik egy elhagyatott halfeldolgozó üzemet alakították át a skandináv ország és talán Európa legcoolabb pontjává. Ezen kívül bemutatunk öt divatbrandet, akiket érdemes követni, megvizsgáljuk, milyen volt az elmúlt száz évben a lejtők divatja és még ezen kívül is rengeteg izgalmas témánk van, de itt megállunk.
Megnézem, mert érdekel!