A Mercedes EQC-vel kapcsolatban leírtak jó része igaz az Audi első nagyszériás villanyautójára, az e-tronra is: ugyanúgy szabadidő-autó, hasonlóan külön elektromotor hajtja az első és a hátsó tengelyt, de még a 400 lóerő körüli rendszerteljesítmény és az 5,5 másodperces százra gyorsulás is szinte pontosan egyezik.
Ahogyan az is, hogy az Audi sem a BMW-féle látványos különbözés módszerét választotta: az e-tron nemcsak méretében, hanem külsejében is a meglehetősen benga Q7-est idézi, ennek megfelelő a helykínálat, csak a töltőhálózat sűrűségétől függ, meddig jut el a kocsi, az utasok és a vezető sem fog panaszkodni kényelmetlenségre.
A műszerfal is elég tipikusan Audi, de azért nem intézték el egy egyen-Audi belsővel a feladatot, olyannyira nem, hogy az e-tron lesz a márka első típusa, amely akár külső visszapillantó tükrök nélkül, pontosabban azokat helyettesítő kamerákkal lesz kapható.
Kevésbé feltűnő, de nekünk, magyaroknak fontos részlet, hogy az e-tron villanymotorja az új, győri üzemben készül robotok és automata zsúrkocsik közreműködésével. Jövőre ülhetnek bele az autójukba az első vevők, akik ezért több mint húszmillió forintot kell fizessenek.
Ez is érdekelhet:
(Forrás: Audi)
audi | audi e-tron | villanyautó | elektromos autóEzt a két koncertet vétek lenne kihagyni az ősszel
Őszinte, szórakoztató és sorsfordító – Így lett a Körvonal az ország kedvenc játéka

Beköszöntött az ősz, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 13. száma. Mit találunk benne? Bejárjuk Japán izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik legszínesebb és leghíresebb dizájnerével, Karim Rashiddal, Nápolyban megkóstoljuk Olaszország negyedik legjobb pizzáját, és benézünk az Attolini szabódinasztia műhelyébe is. A Napa-völgyben teszteljük, milyen az új, elektromos Rolls-Royce, és elbeszélgetünk a W luxushotelben megnyitott Nightingale by Beefbar alapítójával, Riccardo Giraudival is. Elmegyünk egészen Dél-Koreáig, hogy megnézzük közelről, milyen a világ egyik leghangulatosabb kávézója, a Mudzsige panzió, ezen kívül pedig találkozunk még párizsi keramikusművésszel, Japánban dolgozó magyar építésszel, vitorlázógép pilótával, egy római napszemüveg brand alapítójával, és a születésnapját ünneplő Babel Budapest megálmodójával is. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.
Megnézem, mert érdekel!