Már csak egy évet kell várni, és szobát foglalhatunk az űrben

Felejtsük el az olyan különlegesnek tartott úti célokat, mint Belize, Jemen vagy Yucatán, mert mi lehet exkluzívabb egy intergalaktikus vakációnál az űrben?

2021-ig kell kibekkelnünk valahogy, aztán máris foglalhatjuk le tizenkét napos turnusunkat az Orion Span Aurora fantázianevű nevű szállodájába, kilenc és fél millió dollárért.

A kétszáz mérföldre a Föld felett lebegő Aurorán egy privát repülőgép kabinméretének megfelelő tizenhárom méter hosszú, és négy méter széles lakosztály vár majd az űrutazókra, akik tényleg órákra odatapaszthatják az orrukat az ablakra, mert odafentről bámulni a Földet és a végtelennek ható világűrt, semmilyen más élményhez nem hasonlítható.

A szálloda egy időben négy vendéget és a korábbi asztronautákból álló kétfős személyzetet tud fogadni.

Utóbbiak mindennap beköszönnek majd a vendégekhez, akik szerencsére nem a klasszikus űrkaját és italokat fogyaszthatják odafent.

Nyolcvanezer dolláros foglaló letétele után kezdődhet a három hónapon át tartó kiképzés, melynek utolsó etapja immáron a fedélzeten történik.

A hosszú távú tervek szerint az Orion Span a jövőben állandó helyet foglalna el a kozmoszban, és bérlakásként értékesítené a most még hotelnek induló szolgáltatását.

Ez is érdekelhet: 

Greta Thunberg nem fog örülni ennek a lépésnek

Nem mindenki akar vonatra szállni vagy jachtozni repülés helyett.

(Fotók: Orion Span, Unsplash)

orion span | világűr | szálloda | auróra | űrutazás

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom