Ausztria bejelentette, meddig hosszabbítja meg az ellenőrzést a magyar határon

Az ellenőrzések továbbra is érvényben maradnak Magyarország mellett a Szlovéniával, Csehországgal és Szlovákiával közös határátkelőhelyeken is, és több, határhoz közeli területet is fokozottan ellenőriznek.

A szomszédos ország úgy döntött, hogy további hat hónappal, 2024 májusáig meghosszabbítja az ellenőrzést a Magyarországgal és Szlovéniával közös határátkelőkön.

A hírt bejelentve az osztrák belügyminisztérium közölte, hogy a két országgal való határellenőrzés meghosszabbításáról szóló döntést a terrorizmus és a határon átnyúló emberkereskedelem elleni küzdelem jegyében hozták.

Mint Gerhard Karner osztrák belügyminiszter elmondta, az intézkedéseknek mindaddig hatályban kell maradniuk, amíg a külső határok védelme nem javul, és a schengeni rendszert meg nem erősítik.

A minisztérium kifejtette, hogy Ausztria 2015 óta tartja fenn a határellenőrzést Magyarországgal és Szlovéniával, 2023-ra pedig felére csökkent a letartóztatások száma. Az idén mintegy hatszáz embercsempészt fogtak el. Ausztria a közelmúltban a szlovák határon is bevezette az ellenőrzés novemberig, az intézkedés lejárta után azonban a hatóságok dönthetnek a meghosszabbításról.

Jelenleg Ausztrián kívül a huszonhét schengeni tagállam közül tíz ország tart fenn ellenőrzést: Franciaország, Németország, Dánia, Svédország, Norvégia, Olaszország, Szlovákia, Csehország, Szlovénia és Lengyelország. Szlovénia nemrég hosszabbította meg november 19-ig a Horvátországgal és Magyarországgal közös belső határellenőrzését.

Ha Ausztriába utazunk, érdemes útba ejtenünk ezt az elbűvölő várost, amely nem csupán a téli hidegben csábító.

(Forrás: Schengen Visa Info, képek: Getty Images, Unsplash)

ellenőrzés | határátkelés | ausztria | schengen | határátkelő | határ

FOLYTASD EZZEL

Merész kampánnyal robban be a Reebok új kollekciója

A modern luxus nyomában a Range Roverrel

Rendeld meg a Roadster magazin 18. számát!

Megérkezett a tél, már ki lehet csomagolni a Roadster legújabb, sorrendben 18. lapszámát. Mit találunk benne? A Costa Smeralda fedélzetén kipróbáljuk, milyen az élet egy tengerjárón Barcelona és Nápoly között. Ellátogatunk a luxusipar nagyágyúival dolgozó Edinas Paper kőbányai műhelyébe, megmutatjuk, milyen finomságokkal lehet átvészelni a hideg hónapokat, és megismerkedünk a római Palazzo Talìával is, amelyet az olasz rendezőzseni, Luca Guadagnino álmodott meg. Aktuális számunkban is rengeteg izgalmas helyszín bukkan fel: ilyen a kanadai Yukon vidék, az Amalfi-part, a Côte d’Azur-on kipróbáltuk, milyen az új Audi S5. Északabbra is elkalandoztunk: a lapszám talán legszimpatikusabb szereplője az a négy norvég fiatal, akik egy elhagyatott halfeldolgozó üzemet alakították át a skandináv ország és talán Európa legcoolabb pontjává. Ezen kívül bemutatunk öt divatbrandet, akiket érdemes követni, megvizsgáljuk, milyen volt az elmúlt száz évben a lejtők divatja és még ezen kívül is rengeteg izgalmas témánk van, de itt megállunk.

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Tényleg ez a világ legjobb luxusterepjárója? Most kiderül!
Hirdetés
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom