Close
32 perc előnnyel, 19 kerékcserével nyerte egy magyar versenyző az első grand prix-t 1906-ban

32 perc előnnyel, 19 kerékcserével nyerte egy magyar versenyző az első grand prix-t 1906-ban

Az első modern nagydíj két napon és több mint 1200 kilométeren át tartott, a versenytaktika leginkább az volt, hogy túl kell élni.

A versengés előbb megjelent a világban, mint az emberiség, de aztán az ember teremtette meg a szabályrendszereket, és emelte szenvedéllyé, hivatássá, szórakoztatássá, életmóddá a versengést, amit általában már sportnak hívunk. Természetes, hogy az automobil megszületése után rövidesen az autógyártók között is megjelent a versenyláz – és persze az üzleti érdekek.

A kormánynál Szisz Ferenc, mellette a szerelője, M. Martaud a 3A rajtszámú Renault-ban

A feljegyzések szerint a világ első autóversenyét 1894. július 22-én szervezte meg a Le Petit Journal című újság Rouen és Párizs között, amelyeket számos további követett, általában hasonlóan két város között. Az egyik legjelentősebb a brit Gordon Bennett-kupa volt, amelyen azonban országok versengtek három-három autóval, ez pedig nem reprezentálta kellően a francia autóipar akkori, meghatározó szerepét. Ezért a franciák saját versenyt csináltak, majd lassan elérték, hogy az ő elképzeléseik szerint rendezzék a nemzetközi futamokat.

Az első igazi, modern autós nagydíjat, vagyis grand prix-t 1906-ban rendezte meg a francia automobilklub Franciaországban, Le Mans-ban és környékén, immár körversenyként – bár a közutakon kijelölt, valamivel több mint száz kilométeres útvonal nagyjából háromszög alakot rajzolt ki. Összesen tizenkétszer kellett végigmenni rajta két nap alatt, június 26-án és 27-én is hatszor-hatszor.

Sziszék a verseny közben

Legfeljebb egy tonna lehetett egy autó tömege szerszámok, lámpák, dinamó és kárpitozás nélkül, a fogyasztást 30 liter/100 km-ben limitálták. Tizenhárom gyártó összesen harmincnégy autót nevezett, ezek nem egyszerre, de még csak nem is egy rajtvonaltól indultak, egymástól másfél percenként rajtoltatták őket a sorsolás alapján kialakult sorrendben.

A kocsiban nemcsak a versenyző, hanem egy szerelő is ült, mert ha műszaki hiba nem is történt, akkor is körönként több kerékcserével lehetett számolni.

Ezért is volt forradalmi a Continental és a Dunlop melletti harmadik gumiszállító, a Michelin fejlesztése, a kerékkel együtt cserélhető gumiabroncs, mely a defekt utáni javítás nagyjából negyedórás idejét négy percre szorította.

A komoly pénzdíjazású versenyre rengeteg néző volt kíváncsi, aki a befutó mellett épített lelátón nem kapott helyet, az út széléről figyelhette a versenyt, amely a maiakhoz képest maga volt az életveszély. A fakerekekre húzott virsligumikon száguldó versenyautók már átlagsebességben is hozhatták a 100 km/h-t, miközben a szalagfékek ereje jelképes volt, a rettenetes minőségű utak tele voltak kóbor kutyákkal és patkószegekkel, a megolvadt aszfalt darabjai megégették a karosszériából deréktól felfelé kilógó, védőfelszerelés gyanánt sapkát és szemüveget viselő sofőr és a szerelő arcát.

A veszélyekkel biztosan tisztában volt a Szeghalmon született Szisz Ferenc is. A Renault-nál mérnökként és tesztelési vezetőként dolgozó férfi az 1903-as Párizs–Madrid versenyen Louis Renault szerelőjeként vett részt – azon a versenyen vesztette életét a másik Renault-fivér, Marcel, ahogyan másik öt versenyző, egy járókelő és három néző is. Szisz Marcel Renault halála után lépett elő szerelőből pilótává, az 1906-os grand prix-n egy 90 lóerős Renault-val indult. Részben a gyorsabban cserélhető Michelin gumiknak köszönhetően az első napot ő és szerelője teljesítette a leggyorsabban, 5 óra 45 perc alatt, pedig Szisz az utolsó órában már alig látott, mert begyulladtak a szemei a forró kátránydaraboktól.

Másnap ők indulhattak először, reggel 5:45-kor. Mivel éjjel nem nyúlhattak a kocsijukhoz, a rajt után – ahová egyébként lóval vontatták az autókat a parc ferméből – rögtön a bokszutcába gurultak egy kis szerelésre és kerékcserére. Megtartották előnyüket, amire szükségük is volt, mert a tizedik körben eltört a Renault hátsó futóműve, ezért – noha korábban 154 km/h volt a csúcssebességük – lassítaniuk kellett, végül így is fölényesen, 12 óra 14 perces összidővel, 32 perc előnnyel, 100,8 km/h átlagsebességgel nyertek. Tizenkilencszer cseréltek kereket.

A dicsőség tizenhárom kilogramm színarannyal egyenértékű 45 ezer francia frankkal is járt,

Szisz francia állampolgárságot és első autóversenyzőként állami kitüntetést kapott, a Renault pedig majdnem megduplázta az eladásait, bár itt nem a mai volumenre kell gondolni: az 1906-ban eladott 1600 autó után egy évvel már háromezret adtak el.

Bár az első modern grand prix-t érték kritikák például azért, mert a versenyzők csúsztatott indítása miatt nem alakult ki igazi harc, igazi siker lett, a további években is megrendezték, és a németek is létrehozták saját, hasonló versenyüket, a német nagydíjak elődjét, a Kaiserpreist. A huszas években megépültek az első versenypályák – nem is akármilyenek, például a német Nordschleife-Südschleife és a monzai –, és a világháborúig egyre fokozódott az autósport iránti érdeklődés. 1950-ben pedig megrendezték az első Forma–1-es nagydíjat – de az már egy egészen másik történet.

Ez is érdekelhet:

A cikket támogatta a Hungaroring Classic.

(Fotók: Renault, Wikimedia)

Megjelent a legújabb Roadster magazin!
Ismét egy magazin azoknak, akik szerint nem arra születtünk, hogy a négy fal között üljünk, akik szerint az élet olyasmi, amit nagykanállal kell fogyasztani és amiből sosem lehet elég. 170 oldalnyi friss, színes és energiával teli kontent felfedezőknek, kalandoroknak, inspirációt keresőknek mindarról, ami miatt érdemes nekivágni a világnak. Ha velünk tartanál ezen az utazáson, ezen a linken megrendelheted a magazint.
Close

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom