Close
32 perc előnnyel, 19 kerékcserével nyerte egy magyar versenyző az első grand prix-t 1906-ban

32 perc előnnyel, 19 kerékcserével nyerte egy magyar versenyző az első grand prix-t 1906-ban

Az első modern nagydíj két napon és több mint 1200 kilométeren át tartott, a versenytaktika leginkább az volt, hogy túl kell élni.

A versengés előbb megjelent a világban, mint az emberiség, de aztán az ember teremtette meg a szabályrendszereket, és emelte szenvedéllyé, hivatássá, szórakoztatássá, életmóddá a versengést, amit általában már sportnak hívunk. Természetes, hogy az automobil megszületése után rövidesen az autógyártók között is megjelent a versenyláz – és persze az üzleti érdekek.

A kormánynál Szisz Ferenc, mellette a szerelője, M. Martaud a 3A rajtszámú Renault-ban

A feljegyzések szerint a világ első autóversenyét 1894. július 22-én szervezte meg a Le Petit Journal című újság Rouen és Párizs között, amelyeket számos további követett, általában hasonlóan két város között. Az egyik legjelentősebb a brit Gordon Bennett-kupa volt, amelyen azonban országok versengtek három-három autóval, ez pedig nem reprezentálta kellően a francia autóipar akkori, meghatározó szerepét. Ezért a franciák saját versenyt csináltak, majd lassan elérték, hogy az ő elképzeléseik szerint rendezzék a nemzetközi futamokat.

Az első igazi, modern autós nagydíjat, vagyis grand prix-t 1906-ban rendezte meg a francia automobilklub Franciaországban, Le Mans-ban és környékén, immár körversenyként – bár a közutakon kijelölt, valamivel több mint száz kilométeres útvonal nagyjából háromszög alakot rajzolt ki. Összesen tizenkétszer kellett végigmenni rajta két nap alatt, június 26-án és 27-én is hatszor-hatszor.

Sziszék a verseny közben

Legfeljebb egy tonna lehetett egy autó tömege szerszámok, lámpák, dinamó és kárpitozás nélkül, a fogyasztást 30 liter/100 km-ben limitálták. Tizenhárom gyártó összesen harmincnégy autót nevezett, ezek nem egyszerre, de még csak nem is egy rajtvonaltól indultak, egymástól másfél percenként rajtoltatták őket a sorsolás alapján kialakult sorrendben.

A kocsiban nemcsak a versenyző, hanem egy szerelő is ült, mert ha műszaki hiba nem is történt, akkor is körönként több kerékcserével lehetett számolni.

Ezért is volt forradalmi a Continental és a Dunlop melletti harmadik gumiszállító, a Michelin fejlesztése, a kerékkel együtt cserélhető gumiabroncs, mely a defekt utáni javítás nagyjából negyedórás idejét négy percre szorította.

A komoly pénzdíjazású versenyre rengeteg néző volt kíváncsi, aki a befutó mellett épített lelátón nem kapott helyet, az út széléről figyelhette a versenyt, amely a maiakhoz képest maga volt az életveszély. A fakerekekre húzott virsligumikon száguldó versenyautók már átlagsebességben is hozhatták a 100 km/h-t, miközben a szalagfékek ereje jelképes volt, a rettenetes minőségű utak tele voltak kóbor kutyákkal és patkószegekkel, a megolvadt aszfalt darabjai megégették a karosszériából deréktól felfelé kilógó, védőfelszerelés gyanánt sapkát és szemüveget viselő sofőr és a szerelő arcát.

A veszélyekkel biztosan tisztában volt a Szeghalmon született Szisz Ferenc is. A Renault-nál mérnökként és tesztelési vezetőként dolgozó férfi az 1903-as Párizs–Madrid versenyen Louis Renault szerelőjeként vett részt – azon a versenyen vesztette életét a másik Renault-fivér, Marcel, ahogyan másik öt versenyző, egy járókelő és három néző is. Szisz Marcel Renault halála után lépett elő szerelőből pilótává, az 1906-os grand prix-n egy 90 lóerős Renault-val indult. Részben a gyorsabban cserélhető Michelin gumiknak köszönhetően az első napot ő és szerelője teljesítette a leggyorsabban, 5 óra 45 perc alatt, pedig Szisz az utolsó órában már alig látott, mert begyulladtak a szemei a forró kátránydaraboktól.

Másnap ők indulhattak először, reggel 5:45-kor. Mivel éjjel nem nyúlhattak a kocsijukhoz, a rajt után – ahová egyébként lóval vontatták az autókat a parc ferméből – rögtön a bokszutcába gurultak egy kis szerelésre és kerékcserére. Megtartották előnyüket, amire szükségük is volt, mert a tizedik körben eltört a Renault hátsó futóműve, ezért – noha korábban 154 km/h volt a csúcssebességük – lassítaniuk kellett, végül így is fölényesen, 12 óra 14 perces összidővel, 32 perc előnnyel, 100,8 km/h átlagsebességgel nyertek. Tizenkilencszer cseréltek kereket.

A dicsőség tizenhárom kilogramm színarannyal egyenértékű 45 ezer francia frankkal is járt,

Szisz francia állampolgárságot és első autóversenyzőként állami kitüntetést kapott, a Renault pedig majdnem megduplázta az eladásait, bár itt nem a mai volumenre kell gondolni: az 1906-ban eladott 1600 autó után egy évvel már háromezret adtak el.

Bár az első modern grand prix-t érték kritikák például azért, mert a versenyzők csúsztatott indítása miatt nem alakult ki igazi harc, igazi siker lett, a további években is megrendezték, és a németek is létrehozták saját, hasonló versenyüket, a német nagydíjak elődjét, a Kaiserpreist. A huszas években megépültek az első versenypályák – nem is akármilyenek, például a német Nordschleife-Südschleife és a monzai –, és a világháborúig egyre fokozódott az autósport iránti érdeklődés. 1950-ben pedig megrendezték az első Forma–1-es nagydíjat – de az már egy egészen másik történet.

Ha te is a versenyautók szerelmese vagy, érdemes kilátogatnod július 12–14. között a mogyoródi pályán megrendezendő Hungaroring Classic eseményre. Az ottani programokról bővebben ITT olvashatsz.

Ez is érdekelhet:

A cikket támogatta a Hungaroring Classic.

(Fotók: Renault, Wikimedia)

Close