Az elmúlt években az észak-koreai fővárosban, Phenjanban is épült jó néhány felhőkarcoló.
Hagyományosan a jól szituált polgárok költöznek a remek kilátással, óriási tetőteraszokat kínáló penthouse-okba, Észak-Koreában azonban nem meglepő módon ez kicsit máshogy van: a phenjani felhőkarcolók lakásaiban inkább szegényebb, alacsonyabb státuszú lakosok élnek. Erre a Reuters hívta fel a figyelmet, bár azt gyorsan hozzátennénk, hogy a szegénységnek is vannak különböző lépcsőfokai, hiszen arról megannyi tudósítás beszámolt már, hogy a Phenjanban élők eleve kiváltságos helyzetben van az átlag észak-koreai polgárokhoz képest.
És ha már felhőkarcolók: nemrég átadtak egy nyolcvanemeletes épületet a távol-keleti fővárosban,
azonban az épület rengeteg technikai problémával küszködik.
Ezen viszont tényleg nem kell meglepődni: egy volt észak-koreai disszidens mesélt arról, hogy egy tizenhárom emeletes épület harmadik emeletén élt, liftről viszont csak álmodhattak a lakosok; az egyik barátja pedig egy negyvenemeletes épület huszonnyolcadik emeletén élt – itt volt lift, csak nem működött.
Ezek egyébként összecsengenek Will Ripley, a CNN tudósítójának tapasztalataival, aki tucatszor járt már Észak-Koreában, egyszer pedig az egyik család otthonában is forgathatott – az általa meglátogatott család egy társasház 13. emeletén élt, viszont a lift az áramkimaradások miatt általában ott sem üzemelt.
A nemrég átadott nyolcvanemeletes épületnél is hasonló a helyzet: az észak-koreai vezetés inkább csak melldöngetésnek szánta az épület átadását, azt bizonyítván, hogy az észak-koreai technológia és építészeti technika mennyit fejlődött már, de a lakossági igényeknek ez az épület sem felel meg.
Az Észak-Koreát sikeresen elhagyó harminckét éves nő arra is kitért, hogy kétszer kapcsolták be naponta a liftet, amikor Phenjanban élt – reggel és este, egy kétórás idősávban. A magasabb szinteken nem csak az okoz gondot, hogy nehéz fel-, illetve lejutni, hanem általánosnak számít a rossz áram- és vízellátás is. Ennél az újonnan átadott épület azért remélhetőleg mégiscsak jobb állapotban lesz, kérdés, mennyivel.
Ez is érdekelhet:
felhőkarcoló | észak-korea | penthouse | épület
Hét dolog, amit ki kell próbálnod a legszebb horvát nemzeti parkban
Nagyvárosi kalandor a Volvótól

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!
Megnézem, mert érdekel!